Oldal kiválasztása

Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fóruma Egyesület elnöke hétfőn, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a kezdeményezésükre létrejött Korrektor mögött széleskörű szakmai összefogás áll, így többek között a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is az alapítók közé tartozik.

A korrektor.hu oldalon keresztül bárki jelezheti, ha egy sajtóközlés szerinte megsértette az etikai kódexet, és a szervezet ezt kivizsgálja. A vitás kérdések eldöntésére eseti háromfős szakmai döntőbizottság áll fel, amelynek határozatait a csatlakozó szerkesztőségek magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

Az alapító szervezeteken túl együttműködés indult az Önszabályozó Reklám Testülettel és a Média Önszabályzó Testülettel is, utóbbinak tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Protestáns Újságírók Szövetsége és a Sajtószakszervezet mellett, a határon túli magyar sajtóegyesületek közül a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is. Az együttműködés lényege, hogy a felek konzultálnak olyan ügyekben, amelyekben mindkét oldalon van érintett tag.

Forrás: MTI