Current Size: 100%

Tartalom átvétel

A legtöbb normaszegést a TV2 követte el

Az ORTT és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa 2010-es tevékenységéről ad számot az utóbbi testület Országgyűlésnek benyújtott beszámolója. A Médiatanács 2010. október 12-én kezdte meg működését, az év végéig több mint 800 határozatot hozott, amelyek csaknem felében, azaz 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról, 300 esetben határozott frekvenciák, 70 esetben pedig támogatások ügyében. A médiatanács támogatások formájában összesen 155 millió forintot osztott szét 62 pályázó médiaszolgáltató között.

A hír- és politikai műsorok tájékoztatási gyakorlatát vázoló fejezet szerint a tévénézők több mint 31 százaléka az RTL Klub híradóját nézte, csaknem ugyanennyien követték a TV2 Tények című műsorát, míg az MTV1 Híradóját 14,7 százaléknyian figyelték. A legnézettebb magazin a TV2 Naplója volt, ezt követte az RTL Klub Házon kívül, majd az MTV1 Az Este című műsora. A dokumentumból kiderül, hogy tavaly januártól áprilisig a kormányzati oldal politikusai a parlamenti arányuknál kevesebbszer szólaltak meg a hírműsorokban az ellenzék javára, míg májustól ez megváltozott, ekkortól 2010 végéig parlamenti képviseleténél nagyobb arányban kapott megszólalási lehetőséget a kormányoldal.

A legtöbb normaszegést (44 százalék) a TV2 követte el tavaly, az RTL Klub részaránya 21 százalék, míg a harmadik helyen álló MTV1-é 11 százalék, a Duna TV-é pedig 10 százalék. A rádiók közül a Kossuth Rádió részaránya volt a legmagasabb (3,73 százalék) az összes normaszegésen belül. A legtöbb normaszegés a burkolt reklám tilalmát hágta át.

Forrás: MTI

Hozzászólás