Oldal kiválasztása

Az infokommunikációs akadálymentesítés fontosságáról beszélt az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten, az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás elmondta: péntektől – a közszféra internetes felületei közül harmadikként – a vakok számára is integráltan akadálymentesített módon működik az internet-konzultáció honlapja, az internetkon.hu. A miniszterelnöki biztos jelezte: a honlapot korábban úgy alakítottak át, hogy a siketek és nagyothallók jelnyelven is tehetnek fel kérdéseket az oldalon keresztül. Mint mondta, ilyen integrált megoldással a budapest.hu és a konzultáció honlapjának átalakításában részt vállaló Informatika a Látássérültekért Alapítvány internetes felülete használható. Deutsch Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a 6-700 ezer fogyatékkal élő ember között 80 ezer a siket és nagyothalló, több mint 73 ezer a gyengén- vagy alig látó és 9 ezer a vak ember.

A miniszterelnöki megbízott felhívta a figyelmet arra is: rendkívül izgalmas időpontban zajlik az internet hazai jövőjéről most is tartó konzultáció, hiszen a következő hónapokban kell elkészülnie mintegy féltucat uniós előterjesztésnek, a most is tartó európai parlamenti ciklus egyik fő témája pedig az egységes digitális piac kialakítása.

Deutsch Tamás szólt arról is: nemrégiben az Egyesült Államok e kérdésben illetékes szabályozó hatósága az előzetes várakozásoknál is jóval részletesebb, következetesebb rendelkezést hozott a netsemlegesség témakörében, amely a következő öt-tíz évben világszerte az internethasználat egyik vagy a legfontosabb kérdése lehet. Mint mondta, ez alapvető hatással van a szolgáltatás árára, de arra is, hogy a szolgáltatók különbséget tehetnek-e saját és más tartalmak között úgy, hogy a magukénak nagyobb letöltési sebességet biztosítanak.

Eközben, emlékeztetett, zajlik annak az uniós programnak a végrehajtása, amelynek célja, hogy 2020-ig a közösség valamennyi háztartása hozzáférhessen a szélessávú internethez; megjegyezte, Magyarország 2018 végére el kívánja érni ezt a célt.

Forrás: MTI