Current Size: 100%
Közlemény
Újságíró-szervezetek a közszolgálatért
2009 december 9, szerdaAz utóbbi évek kormányzati intézkedései veszélyeztetik, számos esetben rombolják a közszolgálat és a közösségi szolgáltatások eszményét és gyakorlati megvalósulását egyaránt. E folyamat legújabb, igen súlyos jelensége, hogy a 2010-es költségvetés megszavazásával az Országgyűlés jelentős összeget von el a Magyar Televíziótól. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Magyar Újságírók Közössége hibásnak tartja azt a kormányzati intézkedést, amely megszüntette a közszolgálati média finanszírozásának automatizmusát.
Az újságíró-szervezetek Etikai Együttműködő Tanácsa négy tagszervezetének nyilatkozata a miniszterelnök Magyar Hírlappal kapcsolatos kijelentésére
2009 február 11, szerdaA Magyar Hírlappal kapcsolatos nyilatkozat a miniszterelnök, mint a végrehajtó hatalom feje részéről alapjaiban elhibázott, sérti a sajtószabadságot és a véleményszabadságot, azokra súlyos fenyegetést jelent. Ezért határozottan elutasítjuk!
Veszély fenyegeti az újságírókat - A MÚK és a MAKÚSZ nyilatkozata
2008 augusztus 5, keddA HÍR TV riporterei ellen irányuló lejáratási kísérletről értesülve azzal kell szembesülnünk, hogy új – a korábbiaknál is alattomosabb és visszataszítóbb – veszély fenyegeti a munkájukat végző újságírókat.
A MAKÚSZ kiáll a tájékozódás alapvető jogáért
2006 október 25, szerdaA Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége aggodalmát fejezi ki a szeptember közepe óta Magyarországon tovább mélyült társadalmi, politikai és morális válság miatt. Elfogadhatatlannak tartja, hogy békés járókelőket, törvényesen ünneplő, demonstráló civileket, egyházi személyeket és a sajtó magyar, valamint külföldi képviselőit a rendőrség indokolatlanul durva, életveszélyes és következetlen eljárásban részesítette és részesíti azóta is.
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének felhívása a magyar újságírókhoz
2006 október 22, vasárnapÓriási lehetőség előtt áll e pillanatokban a magyar sajtó és média. Hatalommá, hatalmi ággá ugyan nem válhat, hiszen nem is dolga ez, de azt megteheti, hogy egy új hatalom útját készíti elő Magyarországon. Egy olyan szelíd hatalomét, amelynek már eddig is szívesen állt volna szolgálatába a legtöbb magyar, ám amelynek a létezését is nagy erőkkel igyekeztek eltitkolni az emberek elől. Ezt a szelíd hatalmat, amelynek fegyverhordozójává hívjuk az újságíró kollégákat, úgy hívják, hogy IGAZSÁG.
A HírTV és munkatársai elismerést érdemelnek
2006 szeptember 20, szerdaMagyar Katolikus Újságírók Szövetsége a 2006. szeptember 18-a este és az azt követő éjjelen a fővárosban lezajlott tüntetések és erőszakos cselekmények televíziós közvetítése kapcsán a következő nyilatkozatot teszi.
Nyilatkozat a nemzetiségi konfliktusok ellen
2006 szeptember 19, keddSzlovákiában a szlovák szellemi élet képviselői, politikusok és egyházi személyiségek, majd Magyarországon magyar értelmiségiek adtak ki a napokban nyilatkozatot. Ezekben az utóbbi hetekben eldurvult nemzeti-nemzetiségi konfliktusok közös akarattal, egyenlő elszántsággal történő, és a békességet, megnyugvást kívánó nagy többségre alapozott rendezését sürgették.
ZÁRÓNYILATKOZAT
2006 március 25, szombatKözelednek az országgyűlési választások, az egyre hevesebb politikai kampány egyik legfontosabb terepe kétségkívül a sajtó. Az elmúlt tizenöt évben többször is megtapasztalhattuk, hogy a különböző politikai viták, gyakran elfogult szándékok beárnyékolják a kollégiális kapcsolatokat, szekértáborokra osztják a magyar újságírókat. Szervezeteink hisznek abban, hogy nem elfogultan, hanem a szakmai alapelvek tiszteletben tartásával kell tájékoztatni a nyilvánosságot.
