Oldal kiválasztása

Az egyházközségi lapok és honlapok munkatársai évente más-más helyszínen találkoznak, azzal a céllal, hogy képezzék magukat, személyesen is megismerjék egymást, valamint bepillanthassanak vendéglátójuk életébe. A találkozónak a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont. A szakmai jellegű előadások mellett a Nyíregyházi Egyházmegye a javarészt római katolikus vallású résztvevőknek bemutatta a Görögkatolikus Metropóliát.

Az egyházközségi sajtómunkatársakat szeptember 30-án, pénteken este Szocska A. Ábel apostoli kormányzó köszöntötte, majd részvételével személyes hangvételű beszélgetéssel kezdődött a program. A találkozón jelen lévők  a Görögkatolikus Papnevelő Intézet hallgatóival együtt rövid időre bekapcsolódtak az Istenszülő oltalma ünnep előtti virrasztásba.

A szombati nap programjában szerepelt egyháztörténeti, művészettörténeti, szertartástörténeti előadás, a résztvevők megtekinthették a Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjteményt és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola réginyomtatvány-gyűjteményét, a rövid belvárosi séta során pedig a Szent Miklós-székesegyházat és a református templomot is.

Vallási és társadalmi sokszínűség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében címmel Szikora József, a MAKÚSZ elnöke vezetett kerekasztal-beszélgetést, melyen meghívott vendégként részt vett Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is. A sajtómunkatársak egy görögkatolikus egyházközség életébe is betekinthettek, amikor a nyíregyháza-kertvárosi templomba látogattak vecsernyére és vacsorára.

Vasárnap Máriapócsra látogatott a csoport. A nemzeti kegyhelyen tett rövid séta után Szent Liturgián vettek részt, majd összegző beszélgetés és ebéd után a jövő évi találkozás reményében búcsúztak el egymástól.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye, Magyar Kurír