Current Size: 100%

Tartalom átvétel

MAKÚSZ őszi tanulmányi nap

"A katolikus újságírónak a világ egészét kell bemutatnia. A teljes valóságot kell tükröznie, de úgy, hogy mindig tudjon reményt nyújtani" - mondta Pápai Lajos győri megyés püspök a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) őszi tanulmányi napján szeptember 29-én Sopronban. A MAKÚSZ soproni csoportjának vezetője, Bősze Balázs által rendezett napon a helyi írott és elektronikus média mutatkozott be.

A soproni médianapot Pápai Lajos megyés püspök nyitotta meg, a záró szentmisét is ő tartotta. Nyitó előadásában a püspök a keresztény értelmiség felelősségére is figyelmeztetett. Mint mondta, sokan vannak, akik képzettek, iskolázottak, de a hitük megismerésénél megállnak az alap- vagy középfokon. Ennél sokkal többre van szükség: hitünk tanítását, igazságait a mai korban, a mai kultúrában kell képviselni, és arról a mai világban kell tanúságot tenni - életünkben, családi körben és hivatásunkban. Ehhez nem elegendő a pusztán érzelmi vagy a szokásokon alapuló kereszténység: tudásra, megismerésre, átgondolásra van szükség.

A megnyitó előadást a soproni médiumok bemutatkozása követte, amelynek során a résztvevők hallhattak a Soproni füzetekről, (irodalmi, képzőművészeti, kritikai periodika-évkönyv) a VÁRhely című irodalmi, képzőművészeti, kritikai folyóiratról, a Magyar Rádió Soproni Regionális Stúdiójáról, a Kisalföld soproni szerkesztőségének, valamint az MTV Körzeti Stúdiójának munkájáról. Bemutatkozott a Corvinus Rádió, a Városi TV, a győri televízió Credo című Katolikus Krónikája és nem utolsó sorban a Hitvallás, a Győri Egyházmegye katolikus havilapja.

Szikora József, a MAKÚSZ elnöke elmondta: a szövetség szervezésében másodszor kerül sor régiós bemutatkozásra. Ez év áprilisában Pécsett volt az első találkozó, amelyen Mayer Mihály pécsi megyés püspök találkozott a helyi médiumok képviselőivel.

Forrás: Magyar Kurír

Esemény időpontja: 
2005 szeptember 29, csütörtök
Esemény helyszíne: 

Sopron