Current Size: 100%

Tartalom átvétel

Nyitás a nem katolikusok felé

Alcím: 
Katolikus újságírók világkongresszusa Bangkokban

A Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség (UCIP) október 9. és 13. között Bangkokban megrendezett kongresszusának legnagyobb horderejű döntése szerint a jövőben a szervezet nyitva áll a nem katolikus újságírók előtt is. Ez azt jelenti, hogy a világszervezet munkájába társult tagként bekapcsolódhatnak más vallású kollégák is, jelölhetők a szövetség által alapított díjak elnyerésére, de nem lesz szavazati joguk, illetve nem tölthetnek be választott tisztséget a szervezetben. Több mint ezer küldött, köztük a Magyar Katolikus Újságíró-szövetség hatfős küldöttsége is részt vett a kongresszuson.

szövetség hatfős küldöttsége is részt vett a kongresszuson.

A döntést nagy többséggel szavazta meg az UCIP közgyűlése, amelyet a kongresszus keretében tartottak, és amelyen megfigyelőként buddhista, hindu, muzulmán és protestáns újságírók is képviseltették magukat. Ez a döntés egyben válasz is volt a kongresszus fő témájára:"A kulturális és vallási pluralizmus kihívása a sajtó számára." Ázsiában és Thaiföldön különösen aktuális ez a kérdésfelvetés, hiszen a hatvanmilliós országban mindössze félszázaléknyi kisebbséget tesz ki a katolikus egyház. Ha valahol égetően fontos a vallások közötti párbeszéd és ennek sajtóbeli képviselete, akkor az éppen ez a kontinens.

Több mint ezer küldött, köztük a Magyar Katolikus Újságíró-szövetség hatfős küldöttsége vett részt a kongresszuson. (Az Apostoli Szentszék képviseletében jelen volt a kongresszuson John Folley érsek is.) A rendezvény egyik előadója Gebauer Szabolcs , a Duna TV munkatársa, a Magyar Katolikus Újságíró-szövetség főtitkára volt, aki a magyar médiahelyzetről tájékoztatta a résztvevőket. Még egy magyar előadója volt a rendezvénynek, Bertalan Judit személyében, aki az ázsiai katolikus hírügynökség Ázsiában élő munkatársa.

Az UCIP egyik legrangosabb díját az oroszországi katolikus egyház hetilapja, a Szvet Evangelija (Az Evangélium Fénye) kapta, amely idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját.

A közgyűlés három évre újraválasztotta a világszervezet eddigi elnökét, a hatvanéves brazil Oliveira Soarest, aki a Sao Pauló-i egyetem kommunikációprofesszora. A három év múlva esedékes következő kongresszusra két jelentkező van, Kanada és Luxemburg.

Szerdahelyi Csongor

Esemény időpontja: 
2004 október 11, hétfő - 2004 október 19, kedd
Esemény helyszíne: 

Bankok