Current Size: 100%

Tartalom átvétel

Programjaink

Tanulmányi nap

Az év tavaszán alakult Protestáns Újságírók Szövetségével (PRÚSZ) közösen szervezett tanulmányi nap témája a szekularizált világ jelenléte a felekezeti sajtóban. A tanulmányi nap keretében a két szövetsége elnöke Szikora József és Novotny Zoltán együttműködési megállapodást írt alá.

Nyitás a nem katolikusok felé

A Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség (UCIP) október 9. és 13. között Bangkokban megrendezett kongresszusának legnagyobb horderejű döntése szerint a jövőben a szervezet nyitva áll a nem katolikus újságírók előtt is. Ez azt jelenti, hogy a világszervezet munkájába társult tagként bekapcsolódhatnak más vallású kollégák is, jelölhetők a szövetség által alapított díjak elnyerésére, de nem lesz szavazati joguk, illetve nem tölthetnek be választott tisztséget a szervezetben. Több mint ezer küldött, köztük a Magyar Katolikus Újságíró-szövetség hatfős küldöttsége is részt vett a kongresszuson.

Új főtitkárt választott a MAKÚSZ választmánya

Új főtitkárt választott a MAKÚSZ választmánya Gebauer Szabolcs személyében. A főtitkár újságíró, a Duna Televízió PR Irodájának munkatársa.