Current Size: 105%
Programjaink
MAKÚSZ-delegáció az UCIP római kongresszusán
2008 december 18, csütörtökA 80. születésnapját ünneplő Katolikus Újságírók Világszövetsége (UCIP) Rómában tartotta nemzetközi szemináriumát Újságírás és etika a modern világ keresztútjain címmel. A december 9. és 14. között tartott találkozó résztvevője volt a MAKÚSZ is, mint a világszövetség magyar tagszervezete.
Róma
2008 december 4, csütörtökRómában rendezték a SIGNIS európai találkozóját, melyen Lázár Kovács Ákos, a PPKE BTK Kommunikációs Intézetének és a Faludi Akadémia vezetője, a MAKÚSZ tagja vett részt a MAKÚSZ képviselőként. Tapasztalatait és előadásnak összefoglalóját a évzáró tanulmányi napunkon adta elő.
Sajtóapostolok VII. országos találkozója
2008 október 10, péntekAz egyházközségi lapok és honlapok szerkesztői VII. alkalommal találkoztak MAKÚSZ szervezésében október 10–12. között, hogy beszámoljanak egymásnak munkájukról, örömeikről és nehézségeikről, és tapasztalatot cseréljenek. A sajtóapostolok idén a pécsi püspökség vendégeként az egyházmegye által fenntartott Szent János Hotelben gyűltek össze Mohácson. A tanulmányi hétvégét Rochlitz Bernadett, az MKPK sajtóirodájának munkatársa és Szerdahelyi Csongor, az MKPK sajtóirodájának vezetője szervezte Fazekas Orsolya, a Pécsi Egyházmegye kommunikációs referensének segítéségével.
Németország az új évezredben – kétnyelvű előadás
2008 június 4, szerdaA Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Konrad Adenauer Alapítvány szakmai estjének előadója volt Harsay György, Münchenben élő gazdasági szakember, gazdasági újságíró és Prof. Cséfalvay Zoltán, Andrássy Egyetem tanára.
Egyház és közszolgálat a médiában
2008 március 10, hétfőA MAKÚSZ és a Szeged-Csanádi Egyházmegye tanulmányi napján számos országos és helyi médium munkatársa vett részt. Az előadások és kerekasztal-beszélgetéseket az egyházmegye sajtóreferense, Bartucz Katalin szervezte.
Sajtóhiba - Helyes magyar köz- és sajtónyelv
2008 február 24, vasárnapA 2008. február 23., szombaton rendezett konferenciánkat két nappal az Anyanyelv napja után rendeztük azzal a céllal, hogy hadat üzenjünk a magyartalan szavaknak, kifejezéseknek és szófordulatoknak, valamint a hibás szórendeknek, a passzív mondatoknak, melyek egyre nagyobb arányban bukkan fel a magyar sajtóban.
A hazugság és következményei
2008 január 28, hétfő„Hazugság és következményei – Megéri-e igazat mondani?” címmel rendezett tanulmányi napot január 26-án a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége a Kossuth Klubban.

