Oldal kiválasztása

A mára elavulttá vált szabályozást az új médiatörvény átírta, így a médiatanács jelentősen megemelhette a szektor támogatási keretösszegeit. Míg korábban a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap – ma már Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – bevételeinek legalább fél-fél, de legfeljebb egy-egy százalékát oszthatta csak el a támogató, addig jelenleg a médiatanács támogatáspolitikája határozza meg a keretet. A testület így a tavalyi 375 millió forintos teljes összeget – a korábbi években beérkező igényekhez igazítva – 600 millió forintra emelte. Az új szabályozásnak köszönhetően idén a nonprofit médiaszolgáltatói szektor működési és fenntartási támogatására 500, míg a most meghirdetett műszaki eljárásra a tavalyi 76 helyett 100 millió forint jut.

A közlemény szerint az új médiatörvény adott támpontot a pályázati feltételek meghatározásához is: a közösségi médiaszolgáltatóknak televíziók és rádiók esetében  is heti legalább 4 óra ismétlés nélküli, önállóan szerkesztett és első ízben bemutatott műsorszámot kell a pályázóknak felmutatniuk. Ugyanakkor a korábbi fogalmak szerint nem nyereségérdekelt, illetve közműsor-szolgáltató műsorszolgáltatók továbbra is indulhatnak a pályázaton, mert az új törvény átmeneti rendelkezései szerint az alap pályázatain nyertessé nyilvánításukat és támogatásukat nem érinti az, hogy időközben elismerték közösségi jogosultságukat.

Úgyszintén az új törvényi szabályozások alapján ad lehetőséget a médiatanács arra, hogy a műszaki pályázaton a helyi és körzeti közszolgálati jellegű televíziók pályázhassanak hallási fogyatékkal élők számára a műsorszám hozzáférését segítő eszközök beszerzésére – közölte a médiatanács szóvivői irodája.

Forrás: MTI