Oldal kiválasztása

A megalakulás tanulmányi nap keretében történt 2005 áprilisában. Az egész országból összesen negyvenen vettek részt az egy napos budapesti találkozón, amelynek keretében meglátogattuk a Magyar Katolikus Rádiót és az Új Ember szerkesztőségét. Köszönetet mondunk Juhász Juditnak, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató helyettesének és Papp Tamásnak, az Új Ember felelős szerkesztőjének a vendéglátásért. A MAKÚSZ-nak pedig az anyagi támogatásért, amellyel lehetővé tették, hogy ez a nap valóban vendégség lehessen a résztvevők számára.

A köszönet mellé pedig álljon itt két diák beszámolója erről az alkalomról.

Keresztes Ilona

A DIÁKTAGOZAT TAVASZI TANULMÁNYI NAPJA

Visszaemlékezve erre a napra, csupa jó dolog jut eszembe. Megismerkedtem sok hozzám hasonló fiatallal, akik újságjaikat bemutatva nagy örömmel vettek részt ezen a tanulmányi napon. Az összejövetelnek az volt a célja, hogy megismerjük a többi katolikus iskola újságjait és szerkesztőiket. A lapok bemutatásából rengeteg ötletet meríthettünk sajátunk fejlesztéséhez és emellett jó volt hallani a profi újságírók véleményét is. Ezt a programot két érdekes helyszínen rendezték meg. Az Új Ember szerkesztőségében kezdődött a napunk, ahol a témának megfelelően egy igazi szerkesztőségbe tekinthettünk egy kicsit bele és láthattuk, hogyan dolgoznak a „nagyok”. Az ebéd jól feloldotta a hangulatot és a Magyar Katolikus Rádióba már úgy érkeztünk meg, mint egy régóta összeszokott kis csapat. Végigjárva az épületet, láthattuk mennyi apró munka van egy-egy műsorral, még egy 5 perces hírösszeállítás elkészítésével is, és hány ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy szóljon a rádió.

Úgy gondolom, hogy mindannyiunk szívesen fogadna néhány tanácsot az újságírással és rádiózással kapcsolatban híres, tapasztalt személyektől, és egymástól.
Mindehhez szükségünk van arra a modern médiaismeretre, amellyel kapcsolatot teremthetünk keresztény és nem keresztény fiatalok között.

Kondás Dorottya

Diákújságírók találkozója

Mi Újság, Diákélet, Axis, Pingvin, Nicsak, Csengettyű, Talentum, Színes Fehér-Fekete, Margakréta, Piár Világ. Fantáziadús, ám egymástól független, összefüggéstelen szavak. Egyvalamiben azonban közösek: mind egy-egy magyarországi katolikus iskola diákújságjának címe.

A MAKÚSZ Ifjúsági Tagozat meg/újjáalakításának első állomása volt a katolikus diákújságírók találkozója. Az ország 11 katolikus iskolaújságjának képviselője érkezett Budapestre, hogy tapasztalatokat és eszmét cseréljenek, megosszák egymással saját iskolaújságjuk szerkesztésének nehézségeit, vagy éppen jól bevált módszereit.

A találkozó első állomása az Új Ember szerkesztőségében tett látogatás volt. Itt röviden bemutatkoztak egymásnak az iskolák képviselői, és egy kicsit bepillanthattak a szerkesztőség munkájába. Én a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium lapja, a Pingvin képviseletében vettem részt a programon, de az Új Ember szerkesztőségében is ismerősként léptem be, hisz az Új Ember ifjúsági magazinjának, a Teofilnak is aktív munkatársa vagyok. Éppen ezért Pallós Tamás, szerkesztővel együtt bemutattuk a Teofilt, mint egy országosan elterjedt katolikus diáklapot.

A szerkesztőségben tett látogatás után közös ebéden vettünk részt a Központi Szeminárium ebédlőjében. Ezt követően a Magyar Katolikus Rádió Délibáb utcai épületébe látogattunk el, ahol minden iskola képviselői bemutatták saját újságjukat, majd ötleteket, javaslatokat kértek egymástól és adtak egymásnak. Az összejövetelen részt vett Juhász Judit, a rádió vezérigazgató-helyettese, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, a Katolikus Rádió szerkesztőségvezetője, és Gebauer Szabolcs, a MAKÚSZ főtitkára, valamint a rádió több munkatársa.

A találkozó nagyon jó hangulatban telt, és kitűnő alkalom volt arra, hogy Magyarország különböző pontjain élő hasonló gondolkodású diákok megismerkedhessenek, és tapasztalatokat cserélhessenek egymással. S nem utolsó sorban fontos lépés volt a MAKÚSZ Ifjúsági Tagozatának életében.

Mohay Bence