Oldal kiválasztása

Szekcióhírek

Jelentés egy filmfesztiválról

Jelentés egy filmfesztiválról

„A néma Gonosz kölcsönkérte a Jóság nyelvét, s lármává degradálta” – fogalmazott majd hatvan évvel ezelőtt Wystan Hugh Auden angol író. Pedig akkor a posztmodern kor talapzata, az internet még papíron sem létezett, egy új film a moziban igazi ünnep volt, és tévéből...

Átadták a 25. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjait

Átadták a 25. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjait

November 19-én tartották a 25. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjátadóját Budapesten. A Párbeszéd Háza – Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Faludi Film és Média részlege által november 16–19. között a Premier Kultcaféban megrendezett fesztiválra 64...

SIGNIS: Európai filmes remény

SIGNIS: Európai filmes remény

A remény másik oldala című film nyerte a SIGNIS (katolikus újságíró világszövetség) legjobb európai filmnek járó díját. Második a Testről és Lélekről című film lett.

Új főszerkesztő az Indexnél

Új főszerkesztő az Indexnél

Tóth-Szenesi Attilát kérte fel az Index.hu Zrt. június 1-jétől a főszerkesztői teendők ellátására miután Dudás Gergely bejelentette, hogy május 31-vel távozik az Indextől.

Továbbra is vezet a digitális szegmens a reklámpiacon

Továbbra is vezet a digitális szegmens a reklámpiacon

A Magyar Reklámszövetség a Media Hungary-n ismertette a 2016-os teljes reklámköltési adatokat a televíziós számokkal kiegészítve. A digitális megőrizte az első helyét, a szegmens 22 százalékkal nőtt, a tévé második helye pedig nem kérdés továbbra sem.

Kovács Ákost választották a SIGNIS Europe új elnökének

Kovács Ákost választották a SIGNIS Europe új elnökének

Kovács Ákost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációs Intézetének és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) filmes munkacsoportjának vezetőjét európai elnökének választotta a katolikus média világszövetség (SIGNIS). A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége közleménye.

SIGNIS: Én, Daniel Blake a legjobb európai film

SIGNIS: Én, Daniel Blake a legjobb európai film

Ken Loach alkotását választotta a SIGNIS (Katolikus Média Világszövetség) a legjobbnak az elmúlt év európai filmtermésből. A két körben zajló voksoláson a második legtöbb szavazatot Maren Ade német rendezőnő Tony Erdmann című vígjátéka kapta, melyet Cristian Mungiu Érettségi című filmje követ a listán.

Kiosztották a díjakat a Magyar Filmhéten

Kiosztották a díjakat a Magyar Filmhéten

A martfűi rém című alkotás nyerte el a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Filmhéten. A játékfilmes kategóriákban A martfűi rém összesen 9 díjat nyert, míg a Tiszta szívvel öt elismerést kapott. A legjobb női főszereplőnek Szamosi Zsófiát választották, legjobb férfi főszereplő Thuróczy Szabolcs, míg a legjobb rendező Sopsits Árpád lett.

VI. Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozó

VI. Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozó

2017. március 19-én, vasárnap 15.30-tól a Párbeszéd Házában ismét személyesen találkozhatnak a keresztény blogoszféra képviselői, hogy megismerjék egymást, és együtt gondolkodjanak a reformáció hatásairól és az ökumené lehetőségeiről.

Újabb magyar filmes világsiker, Oscar-díjas a Mindenki című film

Újabb magyar filmes világsiker, Oscar-díjas a Mindenki című film

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben. A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját.

Enyedi Ildikó nyerte az ökumenikus zsűri díját Berlinben

Enyedi Ildikó nyerte az ökumenikus zsűri díját Berlinben

A berlini filmes ünnep fontos magyar vonatkozása, Enyedi Ildikó (képünkön) és Török Ferenc filmjei mellett hogy idén a nemzetközi ökumenikus zsűriben a SIGNIS Katolikus Média Világszövetség delegáltjaként Bányai Zsuzsanna a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja is részt vett az európai szakemberekből álló grémium munkájában.

Átadták a Családbarát Médiáért díjat

Átadták a Családbarát Médiáért díjat

Kempf Zita nyerte el a tizedik alkalommal átadott Családbarát Médiáért díjat. A Média a Nemzedékekért díjat pedig a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában elhangzott Nagyszülő kerestetik című adásáért Keresztes Ilona (képünkön) kapta, aki szövetségünk ifjúsági szekciójának vezetője.

Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

Átadták a Szalézi-sajtóösztöndíjat

Veres András adta át az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat Prontvai Verának, aki a méltatás szerint „eddigi munkásságával tanúságot tett a keresztény értékrend követéséről, és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban”.

6. Ökumenikus Diákfilmszemle

6. Ökumenikus Diákfilmszemle

A 6. Ökumenikus Diákfilmszemle vetítés-sorozata, a filmek nyilvános értékelése és díjazása 2017. június 10-én, szombaton lesz. 2017. március 11-én, szombaton a Budapesti Piarista Gimnáziumban szakmai nap is lesz.

Elérhető a „hangos” Biblia

Elérhető a „hangos” Biblia

Az 500 hangú Bibliát a Kárpát-medencében élő különböző magyar dialektusban beszélő lelkes felolvasók hozták létre, három perces blokkokból összeállítva a teljes szöveget.

Újságíró-továbbképzés Németországban

Újságíró-továbbképzés Németországban

Pályázati lehetőség katolikus újságíróképzésre Münchenben. Németül jól beszélő, 19-32 éves kor közötti, írott és elektronikus médiában dolgozó újságírók számára továbbképzést tart Münchenben a Die katholische Journalistenschule 2017. július 16. és augusztus 4. között.

Plébániai lapszerkesztők találkoztak Szegeden

Plébániai lapszerkesztők találkoztak Szegeden

Az egyházközségi lapok, értesítők és internetes oldalak szerkesztőinek országos találkozóját idén október 12. és 14. között tartották Szegeden, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Szeged-Csanádi Püspökség és az alsóvárosi ferencesek közreműködésével.

Sajtóapostolok találkoztak Nyíregyházán

Sajtóapostolok találkoztak Nyíregyházán

Az egyházközségi lapok és honlapok munkatársai évente más-más helyszínen találkoznak, azzal a céllal, hogy képezzék magukat, személyesen is megismerjék egymást, valamint bepillanthassanak vendéglátójuk életébe. A találkozónak a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont. A szakmai jellegű előadások mellett a Nyíregyházi Egyházmegye a javarészt római katolikus vallású résztvevőknek bemutatta a Görögkatolikus Metropóliát.

Felhívás – Sinkó Ferenc-díj

Felhívás – Sinkó Ferenc-díj

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. Célunk a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és elektronikus sajtóban.

A díjat olyan újságíró kaphatja, aki országos, regionális, kisközösségi rádió, televízió, illetve az írott sajtó vagy internetes lap munkatársa, s munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a tájékoztatásban.

Sajtóapostolok találkozója Nyíregyházán

Sajtóapostolok találkozója Nyíregyházán

A hétvégi program részvételi díja 9.000 Ft/fő, ami magában foglalja a képzés díját, a szállást és az étkezések költségeit. A képzés díja 3000 Ft/fő (szállás nélkül, étkezéssel 5500 Ft/fő).

Elindult a református egyházak jubileumi honlapja

Elindult a református egyházak jubileumi honlapja

A közleményben emlékeztettek: a protestáns világ 2017-ben ünnepli a reformáció kezdetének 500. évfordulóját, a Kárpát-medence reformátussága emellett saját hitvalló közössége megalakulásának, az 1567-es debreceni zsinatnak a 450. évfordulóját is. A kettős jubileumot a Kárpát-medence református egyházai közösen ünneplik meg, és közösen kívánják felhívni a társadalom figyelmét „a reformáció ma is élő lelkületére”.

Jövőre bevezetik a digitális jóléti alapcsomagot

Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos egy sajtóbeszélgetésen közölte: ehhez mindössze annyi szükséges, hogy a majdani ügyfél nyilatkozzon arról, hogy a megelőző egy évben nem volt mobilinternet előfizetése, illetve, hogy az adott lakcímen nem volt vezetékes mobil előfizetés. Az alapcsomag árának pedig 15 százalékkal olcsóbbnak kell lennie – megabit arányosan -, mint a szolgáltató legkedvezőbb internetcsomagjának tarifája.

H. Pezenhófer Brigitta, a Szombathelyi Televízió munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

H. Pezenhófer Brigitta, a Szombathelyi Televízió munkatársa kapta idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Istenről alkotott képe torz, nem helyénvaló volt Szalézi Szent Ferencnek gyermekkorában, mint sokaknak még napjainkban is: Istent rettegető mumusnak látta. Az evangélium alapján döbbent aztán rá, hogy Isten szerető Isten – mondta Veres András homíliájában. A szombathelyi megyéspüspök rámutatott: nem Isten, hanem az ember maga teszi pokollá maga és mások számára az életet. Isten a maga irgalmas szeretetével nyer meg minket, hogy szeretettel viseltessünk.

Felhívás – Sinkó Ferenc-díj

Felhívás – Sinkó Ferenc-díj

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. Célunk a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és elektronikus sajtóban.

A díjat olyan újságíró kaphatja, aki országos, regionális, kisközösségi rádió, televízió, illetve az írott sajtó vagy internetes lap munkatársa, s munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a tájékoztatásban.

Sajtóapostolok képzése és találkozója

Sajtóapostolok képzése és találkozója

A szakmai előadások mellett lehetőség nyílik az eszmecserére és a felújított nemzeti kegyhely megismerésére. Terveink szerint szó lesz – többek között – az ősszel megjelenő új helyesírási szabályokról, a Magyar Görög Katolikus Egyházban bekövetkezett változásokról, a Szent Erzsébet-útról és -házról, a plébániai híradás rendszeréről az egyik ferences egyházközségben, a ferencesek égisze alatt működő Autista Segítő Központ kampányairól és természetesen a megújult nemzeti kegyhely múltját, jelenét és sajátos küldetését is behatóan tanulmányozhatjuk.

Plébániai lapszerkesztők találkoztak Szegeden

Plébániai lapszerkesztők találkoztak Szegeden

A sajtóapostolok az ország minden részéről és a határon túlról, Kárpátaljáról és a Vajdaságból érkeztek. Idén 11. alkalommal gyűltek össze, hogy beszámoljanak munkájukról, nehézségeikről,  tapasztalataikról; bemutassák egymásnak az általuk képviselt sajtótermékeket.

A Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán tartott megnyitón Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyéspüspök köszöntötte a résztevőket. Beszédében az egyházi sajtó fontosságát emelte ki. Az egyházközségi lapszerkesztők találkozójára Szikora József, a MAKUSZ elnöke is ellátogatott.

Sajtóapostolok Szegeden

A találkozó tervezett programja a következő:

Október 12, péntek (ferences rendház – Mátyás tér 26.)
17.00 regisztráció
18.45 vacsora
19.45 bemutatkozás – moderátor: Gróf Lajos, a MAKUSZ egyházközségi lapok szakosztályának elnöke

Október 13, szombat
Mise
7.30 reggeli
8.45 indulás a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolára (Dóm tér 6.)
9.20 Köszöntő: Kiss-Rigó László püspök
9.40 A Szeged-csanádi Egyházmegye médiumai – Antal Zsolt
10.15–10.30 szünet

KatNet fórum a megújult MNO-ról

KatNet fórum a megújult MNO-ról

Amikor 2001-ben megszületett az MNO, egy nagyon korszerű portál volt, akkor – kezdte Néző László a portált bemutató beszélgetést a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének kedd esti fórumán, a Móricz Zsigmond körtér melletti Szent Imre Házban. „Azóta viszont eltelt 10 év, és állítólag az internetes oldalak korát úgy kell számolni, mint a kutyákét, azaz be kell szorozni minden esztendőt héttel.

Egerben tartottuk a sajtóapostolok találkozóját

Egerben tartottuk a sajtóapostolok találkozóját

A találkozón kötetlen beszélgetés keretében Ternyák Csaba érsek beszámolt az egyházmegye jelentősebb eseményeiről, azokról a preferenciákról, amelyek mentén a főbb döntések születnek, különös tekintettel az új egyházi iskolákra.

Kálmán Peregrin egyháztörténész, ferences szerzetes a nemzeti kegyhelyek küldetéséről tartott előadást, Lengyel Gyula plébános pedig az egri Fájdalmas Anya-kegytemplomot mutatta be.

KatNet-fórum: olvasók vagy résztvevők vagyunk a neten?

KatNet-fórum: olvasók vagy résztvevők vagyunk a neten?

November 13-án, szombaton rendezték meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége internetes újságírással foglalkozó KatNet szekciójának második szakmai fórumát a budapesti Himfy utcai Szent Imre-plébánián. Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője a Magyar Kurírnak a katolikus, egyházi információs hálózatban betöltött helyéről, szerepéről tartott előadást, míg Bokor Tamás, az online média szakértője arra kereste a választ, hogyan hasznosíthatók a közösségi média (Facebook, Iwiw, stb) megosztott tartalmai a hírszolgáltatásban.

II. KatNet szakmai fórum

Előadók és témák:

Neumayer Katalin, a Magyar Kurír online katolikus napilap és hírügynökség főszerkesztője: a Magyar Kurír helye, szerepe a katolikus – egyházi – információs rendszerben címmel tart előadást. Neumayer Katalin előadása röviden vázolja a Magyar Kurír történetét, visszatekintve az alapítás időszakára is, az internetes oldal feladatait, kapcsolatrendszerét, a magyar és külföldi hírforrásokat, a katolikus médiumok és a Magyar Kurír kapcsolatát, valamint bemutatja a hamarosan teljesen megújuló oldalt.

Egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek találkozója +Galéria

Egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek találkozója +Galéria

Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy immár kilencedszer rendezik meg a találkozót, amelyet első alkalommal Kormos Gyula plébános még kizárólag az egri főegyházmegye egyházközségi újságíróinak hirdetett meg. Azóta minden évben más-más helyszínen tartják ezt a rendezvényt.

Egyre több a félrevezető cím a hazai weboldalakon

Egyre több a félrevezető cím a hazai weboldalakon

Hagyományt szeretnénk teremteni – mondta a MAKÚSZ online újságírás szekciójának vezetője, Bíró Mátyás a szervezet első szakmai fórumán. Közölte: a MAKÚSZ idei tavaszi tanulmányi napján jelentették be a szekció megalakulását, ami többek között konferenciák, tanulmányi napok szervezésével és szakmai anyagok közlésével szeretne hozzájárulni a hazai felekezeti és egyben világi online tömegtájékoztatás újdonságainak bemutatásához.

A hazai politikai blogok és a választási kampány

A hazai politikai blogok és a választási kampány

Témák és előadók

Megújult a PPKE BTK kari weblapja – Új design, új tartalmak, új szerkesztőségi rendszer
Dabis Balázs Silvius, főszerkesztő

Címadás a magyarországi weboldalakon
Nemesi Attila László, adjunktus, PPKE BTK Kommunikáció és Média Intézet

A hazai politikai blogok és a választási kampány – Mennyire hiteles hírforrások a blogok és a mikroblogok?

Sajtóapostolok Szombathelyen – 2009

Sajtóapostolok Szombathelyen – 2009

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Szombathelyi Egyházmegye szervezésében a Martineum Felnőttképző Akadémián összegyűlt csaknem ötven sajtóapostol az ország minden pontjáról és a határon túlról érkezett. Az egyházközségi lap- és honlapszerkesztők, egyházmegyei és szerzetesrendi sajtóreferensek azért találkoznak minden évben, hogy a szakmai továbbképzés mellett beszámoljanak munkájukról, tapasztalataikról, örömeikről és nehézségeikről.

Faludi Akadémia: Filmklub, előadások, képzések

Szeptember 10-től folytatjuk nagy sikerű vallásközi előadássorozatunkat, a Pár(huzamos) beszédeket. E félévben az iszlám és a kereszténység sarkalatos témáit járják körül előadóink. Partnerünk a Magyarországi Muszlimok Egyháza.

Szeptember 17-től a Kérdések és feladatok a 3. évezredben című előadássorozatunkra várjuk az érdeklődőket, melyen jezsuiták mutatják be tevékenységüket, kutatási eredményeiket.

Egyházközségi lapok szerkesztőinek találkozója – 2009

Ez alkalommal a résztvevők aktivitásának is nagyobb teret szentelünk négy műhely (honlapszerkesztés, fotózás, kreatív írás, anyanyelvi műhely) keretében. A jelentkezéskor kérjük megjelölni, első, illetve második választásként ki melyik programon venne részt, hogy minden csoportba kb. ugyanannyi résztvevő kerülhessen.

Sajtóapostolok VII. országos találkozója Mohácson – 2008

A rendezvényen az alapításának 2009-es millenniumára készülő Pécsi Egyházmegye mutatkozik be, de természetesen lesznek szakmai programok, konzultációk is. A részletes programot a jelentkezőknek később küldjük meg.

A találkozó helyszíne a Pécsi Egyházmegye tulajdonát képező mohácsi háromcsillagos Szent János Hotel, a Duna partján, a kompállomás szomszédságában. Elhelyezés kétágyas szobákban. A program pénteken 19 órakor vacsorával kezdődik, és vasárnap közös ebéddel fejeződik be.

Egyházközségi értesítők szerkesztőinek VI. országos találkozója – 2007

Program: Az idei találkozó a Pápai Missziós Művek és az Isteni Ige Társasága, vagyis a verbita rend támogatásával valósul meg, így a résztvevők első kézből kaphatnak tájékoztatást katolikus világegyház helyzetéről a világ öt kontinensén. Ezen kívül természetesen lesznek konkrét szakmai programok is, az újságírói műfajokról a fotózásról és a képszerkesztésről.

Jelentkezés: Jelentkezni a mellékelt Jelentkezési lap visszaküldésével és a részvételi díj befizetésével lehet.

Egyházközségi kiadványok és internetes oldalak szerkesztőinek találkozója – 2006

A pénteki megnyitón Kormos Gyula, a MAKÚSZ Egyházközségi lapok Szakosztályának elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a közösségi lapok szerkesztése felelősségteljes munka, amellyel példát kell mutatnunk a közösség szolgálatában. Szikora József, a MAKÚSZ elnöke előadásában az esemény hírré válásának kritériumairól és folyamatáról beszélt. Ezt követően a közösségi lapok szerkesztői lehetőséget kaptak lapjuk rövid bemutatására.

Vízenjárás – nemzetközi amatőrfilm szemle 2006

Vízenjárás – nemzetközi amatőrfilm szemle 2006

A Mt, 14,22-32 egy kellemesnek induló csónakázással indít. Aztán Péter kilép a bárkából, tesz egy-két lépést a vízen, aztán süllyedni kezd. Nemegyszer kell vízen járnunk; megoldhatatlannak tűnő feladatok irányába lépkednünk, vagy évekig, évtizedekig ott állnunk egy élethelyzetben a víz tükrén. Tárgyakat, helyzeteket, embereket viszünk a kezünkben, szívünkben úgy, hogy közben süllyedni kezdhetünk. Hetykén rálépünk és elindulunk a vízen, aztán begyulladunk. Visszakoznánk, de a vízen járás közben nem ajánlott sem begyulladni, sem tűzbe jönni. A vízen járni lehet.

Tavaszi MAKÚSZ tanulmányi nap diákújságíróknak – 2006

Kisgyermek voltam, mikor apukám megelégelte a televíziónkat, és kihajította az ablakon. Ez igen hatásos nevelési módszer volt, mivel az unalom ellen hasznos dolgokkal kezdtem foglalkozni, és alkalmam nyílt jobban odafigyelni a környezetemre. A tévétől való búcsúzás után rohamosan megnőtt számomra a rádió népszerűsége. A készülék nálunk szinte egész nap be volt kapcsolva, és az idáig háttérzajnak tűnő hangokra egyre inkább kezdtem odafigyelni. Eleinte csak az esti mesét hallgattam meg napról napra, de ahogy növekedtem, érdekelni kezdtek a sportközvetítések is, majd később a krónikák.

Íródeákok Piliscsabán

Íródeákok Piliscsabán

Remek fogadtatásban volt részünk, és nemcsak hasznos, de nagyon vidám napot töltöttünk el együtt. Köszönet a vendéglátóknak az ötletért, a lebonyolításért a résztvevőknek az együttgondolkodásért. Búcsúzáskor többen jelezték, hogy várják a folytatást. Szívesen fogadjuk vendéglátásra vállalkozó szerkesztőségek jelentkezését bárhol az országban, hogy időről időre találkozhassunk. A meghívással jelentkezni lehet a keresztes.ilona@freemail.hu címen.

Keresztes Ilona

+++

ÚJSÁGÍRÓS DÉLELŐTT PILISCSABÁN

A tű foka – amatőr filmpályázat 2005

A tű foka – amatőr filmpályázat 2005

Jézus egyszer kijelentette: széles az út, amely a romlásba vezet. Aztán Jeruzsálembe menet találkozott egy gazdag ember, aki boldog akart lenni. Megkérdezte az Urat, hogy mit tegyen ezért az elérhető boldogságért. „Oszd szét mindened a szegényeknek és kövess engem!” Emberünk nem ilyesféle válaszra számított. Jézus szomorúan nézett a távolodó alak után, majd az ott tébláboló tanítványainak megjegyezte: könnyebb egy tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdag embernek a mennyországba jutnia.

Iró-deák

Iró-deák

A megalakulás tanulmányi nap keretében történt 2005 áprilisában. Az egész országból összesen negyvenen vettek részt az egy napos budapesti találkozón, amelynek keretében meglátogattuk a Magyar Katolikus Rádiót és az Új Ember szerkesztőségét. Köszönetet mondunk Juhász Juditnak, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató helyettesének és Papp Tamásnak, az Új Ember felelős szerkesztőjének a vendéglátásért. A MAKÚSZ-nak pedig az anyagi támogatásért, amellyel lehetővé tették, hogy ez a nap valóban vendégség lehessen a résztvevők számára.