Current Size: 100%

Tartalom átvétel

Lakiteleki filmünnep az Urániában

A Kistérségi és Kisközösségi Televíziók – Lakatos Vince filmrendező emlékére rendezett – XII. Filmszemléje alkalmából, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az URÁNIA Nemzeti Filmszínház ünnepélyes filmbemutatót tart 2011. november 19-én, szombaton 16 órától. A díszbemutatón a HUNGARIKUMOK, NEMZETI KINCSEK jegyében meghirdetett hagyományos lakiteleki filmfesztivál ez évi Fődíjas filmjét, három díjnyertes kisfilmjét, egy díjnyertes reklámfilmjét, valamint az IX. Filmszemle Fődíjas filmjét láthatják az URÁNIA Nemzeti Filmszínház (1088 Bp. Rákóczi út 21) Dísztermében.

Program:
A fővárosi filmbemutatót megnyitja: SÁRA SÁNDOR, Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere, a Filmszemle alapító elnöke.

Bemutatásra kerülő filmek:
„ Mert mibennünk zeng a lélek”( 3’41”) A IX. Filmszemle Fődíjas filmje
Rendező: BARTÓK CSABA, Regfilm Stúdió, Szepsi, Szlovákia

„Éden a Csúnyaföldön”(27’20”) c. film, a Duna Televízió nagydíját, valamint a REGFILM Kft. különdíját kapta.
Rendező: CSÉKE ZSOLT, „Kamera a hátizsákban” Produkció KFC Debrecen

„Telepesek Wekerlén”(31’12”) c. film, amely a zsűri különdíját, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját kapta
Rendező: SOMOGYVÁRI RUDOLF, VIDEANT FILM, Pécs

„Munkácsy kiállítás a Csíki Székely Múzeumban”(37”) c. reklámfilm, a zsűri különdíjasa.
Rendezője: DACZÓ KATALIN, Rubin Stúdió, Gyergyószentmiklós, Románia

„Maradunk”(24’42”) c. film; a zsűri különdíját, és a Heti Válasz különdíját kapta.
Rendező: SZABÓ ATTILA, Aves-Média, Székelyudvarhely, Románia

„Valamikor lábon mentek Európába!”(34’20”) c. film. A 2011. évi Filmszemle FŐDÍJÁT, e filmalkotás kapta.

Rendező: SZABADOS TAMÁS, Képcsendje Bt. Budapest

Szeretettel várjuk e filmek ünnepélyes bemutatójára az URÁNIA Nemzeti Filmszínházba:
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola és a Filmszemle alapítója,
Sára Sándor, a Filmszemle alapító- elnöke,
Bakos Edit, az URÁNIA Filmszínház igazgatója.

A belépés díjmentes. Ülőhelyet vendégeink az érkezés rendjében foglalhatnak.

Hozzászólás