Olvastunk már nem egy ilyen eszmefuttatást Tamás Gáspár Miklóstól, Debreczeni Józseftől és jó pár kisebb csillagtól. Most a fő médiaguru-hölgy marathoni tanulmányok szerzője tisztelte meg a jobboldalt egy ilyen felépítésű félmarathonival a közrádióban történt átszervezések kapcsán. A szerző hosszasan és alaposan ecseteli a méltatlanságok sorozatát, amely a néháyn hete elbocsátott háromszáz ősrádióst érte, akiket korra, nemre, szolgálati időre, patinás múltra, műfajteremtő és egyéb érdemekre, szociális helyzetre, minden tisztességes eljárásra és méltányra való tekintet nélkül rúgtak ki egyik napról a másikra olyan ostoba ürüggyel, hogy még megemlíteni is szégyen.
Aki még egyáltalán hallgatja a közrádiót, jól tudhatja, hogy onnan a jobboldali szimpátiával, de még a tárgyilagossággal gyanúsítható munkatársakat is, már több részletben de régen kisöpörték. Nagyon-nagyon bátor és elszánt közszolgálatinak kellett lennie annak, aki a tárgyilagosságnak csak a töredékét is mostanáig meg tudta őrizni, műsorának jellegénél vagy abszolút tekintélyénél fogva. A szerző szerint most az ilyenek is repültek. Ráadásul a történtek jelentős pénzherdálással is jártak-járnak. De semmi sem számít, ha a kuratórium, de főleg annak elnöke és a rádióvezetés, elsősorban valamiféle paktum alapján valóságos vérfürdőre határozták el magukat és e célból paktumot kötöttek. Na kivel?
Szerző e kérdésben azt állítja, hogy fogalma sincs róla, a rádió „vezetői közül ki, melyik politikai irányhoz vonzódik.” Ez ám a naivítás! „Okunk van feltételezni – írja, hogy e kirúgások egy politikai alku tárgyát képezik…ez arról szólhatott, hogy a politikailag kirívóan elfogult szélsőjobboldali szellemiségű, nyíltan rasszista, antiszemita és mind a médiahatóság, mind pedig az igazságszolgáltatás által többször elmarasztalt Vasárnapi Újság áthangolásának ára a baloldali liberális újságírók eltávolítása.” Ezt bizonyítja a szerző szerint az ügyben illetéktelen szocialista kuratóriumi elnök erőszakos beavatkozása a folyamatba. Ez a módszer a túszcserékkel azonos eljárás, ráadásul egyenlőségjelet tesz különböző irányultságú újságírók – értsd: aljas fasiszta és szent liberális – közé.
Vagyis a számtalanszor elátkozott, számtalanszor átszervezett, sterilizált, lebutított Vasárnapi Újság roncsainak áthangolása olyan fontos, hogy ezért a kuratóriumi elnök és a rádióelnök képes háromszáz legrégibb, legmegbízhatóbb, legfelkészültebb munkatársát feláldozni? De szép is lenne, ha a jobboldal valóban ilyen erős lenne, hogy öt év ellenzéki lét után még mindig képes halálos csapást mérni a média-ellenfélre.
Ámbár lehet, hogy valami másról van szó? Tisztázzuk, hogy kit kell ez esetben alkudozó jobboldalon és kit alkudozó baloldalon érteni. Nincs kimondva, de lehet, hogy tényleg paktum köttetett? Csakhogy nem a bal és a jobb között, hanem esetleg ismét az MDF és az MSZP között, amelyből szegény szenvedő liberálisokat kihagyták és ezért a nagy hűhó? Egy azonban tény. A média-hölgy azt az egyet érzékelheti, hogy a közszolgálati rádió, mint közszolgálati szereplő már szinte nincs is. Eddig nem sokat ért, hiszen a Vasárnapi Újság, minden hallgatottsága ellenére egy olyan jobboldalt képviselt, amely valahol a jobbszélen marginális problémákkal traktálta politikailag meglehetősen tájékozatlan és csak érzelmekből élő hallgatóságát.
De már ez is régen a múlté. Valójában pedig a rádió teljes MSZP-hleichschaltolása történt meg a háromszáz fő kirúgásával a Vasárnapi Újság ürügyén? Ezzel megvalósult Gyurcsány álma, a pártszolgálati közszolgálat. A liberálisok nyelhetik az éhkoppot?
d-y-ó
A cikk megjelent a www.kdnp.hu oldalon