A Népszabadság „felkért lapombudsmanja”, kéthetes összefoglalóját kizárólag ennek a témának szenteli, a miskolci rendőrkapitány ominózus nyilatkozatával indítva írását. „A rendőrtiszt utalása a bűncselekmények etnikai jellegére lavinát indított el a politikában és a médiában egyaránt.” A felsorolt és idézett többtucatnyi írásból emeljük ki Debreczeni József – tőle szokatlan – őszinte írását, amelyben azt állítja, hogy a baloldali sajtó hamisan énekel, amikor tagadja bizonyos bűncselekmények etnikai jellegét, noha világszerte közhely, hogy ilyenek igenis létezhetnek, meghatározott körülmények között. Akkor pedig miért ne nevezhetnénk meg mi is? Azt a kérdést is felteszi, hogy ha az etnikai hovatartozást tilos regisztrálni, akkor ugyan hogy, és kikkel lehet az integrációjukhoz szükséges intézkedéseket megtenni és valójában hova lett az erre a célra szánt százhúsz milliárd az elmúlt tíz évben, ha nem tudjuk kik is a romák?
Debreczenivel egy lapon Hell István azt írja, hogy egy-egy újonnan megjelenő etnikum a régi társadalomban mindig túlreprezentált a bűnözés terén és példaként hozza fel, hogy a magyar tolvajnyelv számos szava jiddis eredetű. A XIX. században a progromok elől bevándorló galíciai jövevények közül került ki a zsebtolvajok és kasszafúrók javarésze és bevándorlásuk ellen a törzsökös magyar zsidók tiltakoztak.
Ha csak a Népszabadság egyetlen számát, például a február 17-eit kivesézzük, számos elgondolkodtató írást találunk benne.
Terjedelmes tudósítás foglalkozik a sarkadi Tescoval. Számos honlapon olvasható a helyi roma fiatalok párbeszéde arról, hogy „muszáj a Tescoba menni lopni” ha éhesek. A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke elítéli ezt a magatartást, de megállapítja, hogy „gyenge” volt az áruház, úgy nyitott ki, hogy nem volt rendesen bekamerázva, nem volt elég őr. „A dolgozók eltűrték, hogy bemenjen 40-50 ember és kosarastól vigyék kifelé a cuccot. Miért nem telefonáltak a rendőrségnek — amíg ki nem tört a botrány, amikor egyszerre lett rendőr és kutyás őr.”
Ebben az esetben néven nevezi az újság az etnikai hovatartozást. Más esetekben egyszerű napihír, vagy olvasói levél gondolkoztatja el az olvasót, a politikailag korrekt diszkréció jegyében. Cigány-e vagy sem a szereplő?
„Betegekre támadtak az orvosi rendelőben” Békéscsabán két nő és egy férfi „egy percre” bement az orvoshoz, megelőzve a várakozókat és benn maradtak fél óráig. Mikor ezt egy idős, beteg házaspár szóvátette, a betolakodók megverték őket, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva – így a Népszabadság rövid tudósítása.
Egy olvasói levélben egy gyermekorvos írja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében, ahol országosan a legtöbb gyermek él, a legalacsonyabb a felsőfokú végzettségű anyák száma és a házasságkötési arány. A legmagasabb a termékenységi ráta, a házasságon kívül születettek száma, a fiatal anyák aránya, a válási arány. Kiemelkedően magas Borsodban a munkanélküliek, a komfort nélküli lakások száma. A csecsemőhalálozás húsz év alatt másfélszeresére emelkedett, negyedével pedig a koraszülési arány. Szembetűnő az elhízás, cukorbaj, légúti betegség, a gyermekkori pszichiátriai zavarok növekedése, nincs terhesség alatti genetikai vizsgálat és gyermekpszichiátria.
Más. Egy nevelőotthoni tanár arról ír, hogy a hét végére hazavitt gyermekek nevelése minden héten előlről kezdhető, a nevelésre alkalmatlan szülők hibájából. Mert „otthon nincs vécé”. „Az óvodások mindent elmondanak, hogy mi volt a szünetben, a verekedést anya és jelenlegi barátja között, az útszéli munkavégzést, és hogy nem volt karácsonyfa.”
A levélíró szerint a szülő alkalmatlansága miatt sem lehet a gyereket idejében megfelelő nevelésben részesíteni, mert az legális elvétel, hosszadalmas eljárásokkal jár, hiába nyilvánvaló, hogy a „szülőnek lett volna ideje tenni létminősége javításáért, de legalábbis hozzáállása javításán, de ez nem történt meg.” Így aztán a levélíró sokadik neveltjéről derült ki már, „hogy prostituált, hogy börtönben van, vagy hogy az élete sehova sem jutott. Mert nem történt időben semmi…ha így marad, ne legyenek optimisták a következő generációt illetően.”
A sarkadi történeten kívül egyik írásban sincs említve, hogy a történet cigányokról szól. De hát ki másról szólna?
És amikor róluk szól? Ha a dolgok külföldön történnek, nem kell titokzatoskodni, minden újság szinte naponta foglalkozik olaszországi, más nyugati, vagy éppen balkáni históriákkal. Ott bezzeg kiírják, hogy kikről szól. Az említett napon például „Mitorvicai romák: halálra ítélve az ólombányában…”. Persze ez nem igazi halálra ítélés és nem is ólombányában. Egy nagydíjnyertes film arról szól, hogy albánok által elüldözött cigányokat néhány hétre egy néhai ólombánya meddőhányójára telepítettek, aztán ottfelejtették őket és sorra pusztulnak el ólommérgezésben. A történet szörnyű, de senki sem kényszeríti őket, hogy ottmaradjanak. Akkor miért maradnak? Erről nem szól az írás, amint valószínűleg a film sem. Ki a felelős, ha évek óta ott élnek és nem segítenek magukon, nem törődnek saját sorsukkal?
Ez lenne az igazi kérdés, amit a roma-kérdéseken rágódó széplelkek mindig elfelejtenek feltenni.