Oldal kiválasztása

A tanácskozáson ezek mellett előadást hallhattak a résztvevők az olaszországi civil és katolikus média jelenlegi helyzetéről és nehézségeiről, valamint a jövő évi UCIP kongresszusról, mely tervek szerint Afrikában, Burkina Fasóban kerül sor, a Média az Igazság és Béke szolgálatában, az Egyenlőtlenség és a Szegénység Világában témában. A közgyűlésre érkeztek katolikus újságírók Burkina Fasóból, Elefántcsontpartról, Dél Afrikából, az Egyesült Államokból, Japánból, Brazíliából, míg Európát Olaszország, Svájc, Ausztria, Belgium és Magyarország képviselte.


Ismar de Oliveira, az UCIP leköszönő elnöke és Claudio Maria Celli, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke

Interjú a Vatikáni Rádiónak

A találkozón a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) képviseletében részt vett Szikora József, elnök, Gebauer Szabolcs, főtitkár, és Bíró Mátyás, újságíró, honlapszerkesztő. A küldöttség felkereste a Vatikáni Rádió magyar adásának stúdióját is, ahol találkoztak Vertse Mártával, a magyar adás főszerkesztőjével, valamint Somogyi Viktóriával, a rádió munkatársával. Szikora József a rádiónak adott interjúban a római UCIP találkozó eseményeiről, a katolikus újságírók szerepéről, valamint az 1956-os forradalomról beszélt, míg Gebauer Szabolcs a MAKÚSZ tevékenységét ismertette, valamint beszámolt arról is, hogy december második hetében Budapesten, az Új Ember szerkesztőségénél felavatják Melocco János katolikus újságírónak, a kommunista rendszer vértanújának emléktábláját.

A rádióinterjú Szikora Józseffel
A rádióinterjú Gebauer Szabolccsal

Bernhard Sassmann, az UCIP új elnöke: Hatékonyabb döntéshozatalt

– 51 éves
– Grazban (Ausztria) él
– Négy gyermek édesapja
– Dolgozott szerkesztőként, ügyvezetőként katolikus kiadónál és hetilapnál
– Jelenleg egy PR- és médiaügynökség tulajdonosa és vezetője

Bernhard Sassmann terveiről szólva közölte: közelebb kell hozni egymáshoz a régiókat, a szervezeteket, és a tagokat, valamint szerinte erősebben kell fellépni a célokért. Kérdésünkre elmondta: letisztultabb szervezeti struktúrát és hatékonyabb döntéshozatalt szeretne, valamint a szervezetnek új témák felé is nyitnia kell, aktuális társadalmi problémákra is meg kell próbálniuk választ adni.

A krízis közepette szerinte különleges szerepük lehet a katolikus újságíróknak, főleg a világi médiumokban. Bernhard Sassmann szerint modernebb stílusban, közérthetőbben kell az üzeneteket megfogalmazni a jelen problémáiról, pl: a krízisről, valamint a jövőről.

Az új elnök szerint az új, web 2-es média technológiákat is bátran kell használni (pl: Facebook, Twitter), ezek óriási lehetőségeket tartogatnak számunkra, főleg Európában. Ha emlékezünk a közelmúlt iráni eseményeire, ahonnan kizárólag a Twitteren keresztül csordogáltak az információk, könnyű belátnunk ezen új alkalmazások jelentőségét a jelenkori tájékoztatásban.

A média a gazdasági és szociális igazságért
Journalism or Media for Economic and Social Justice

A találkozón megvitattak egy új dokumentumot is, amely megvizsgálja, hogy a katolikus médiának milyen szerepe és felelőssége van a jelenlegi gazdasági krízis megoldásában, vagy enyhítésében, valamint hogy miképpen érhető el a világon a szociális és gazdasági igazságosság.

Mint írják: a világon 2007 óta végigsöpört egy óriási gazdasági válság és szociális krízis, amire a múlt század 30-as éveitől nem volt példa. Ezt a válságot nem nagy háborúk és természeti katasztrófák okozták, hanem néhány telhetetlen személy és szervezet kapzsisága és profitéhsége. A krízis a neoliberális gazdasági modellben gyökerezik, azaz mikor teljes állami kontroll nélkül áramolhat a pénz az egész világon. Hirtelen azonban, szinte egy éjszaka alatt óriási pénzek tűntek el, melynek következtében emberek milliói váltak hajléktalanná és veszítették el munkájukat az egész világon.

A dokumentum szerint a katolikus média szakértőinek és újságíróinak nagy szerepe lehet a helyzet megoldásában. Minden nap minden percében rá kell mutatniuk azokra a visszásságokra, igazságtalanságokra, amelyek a közösség érdekeivel ellentétesek. Szükség van egy nemzetek és kultúrák feletti médiára, amely tényleg az emberiséget tudja és akarja szolgálni, valamint új gazdasági törvényeket és gyakorlatot kell elfogadni (Pl: közös valuta, vagy a valuták közös értéke), és meg kell erősíteni világ szerte a regionális piacokat. Az Internetnek is különleges szerepe van a helyzet megoldásában, hiszen az internetpenetráció növekedésével egyre többen juthatnak hozzá minden nélkülözhetetlen pénzügyi információhoz a világon.

Csak ez lehet a fejlődés egyetlen útja, így jöhet létre a gazdasági és szociális igazság a világon. Ebben a munkában természetesen szorosan együtt kell működni az egyházakkal, ebben több pápai enciklika is iránymutatást tud adni. A katolikus újságírók felelőssége, hogy minél hamarabb, minél több vezetőt meggyőzzön arról, hogy feltétlenül el kell érnünk a szociális és gazdasági igazság alapján működő világot.

A szervezet az elkövetkezendő hetekben e-mailen várja a további hozzászólásokat, hogy a következő tanácskozáson el lehessen fogadni a végleges változatot.

UCIP – 82 éves szervezet
International Catholic Union of the Press

Az UCIP 1927-ben, Belgiumban alakult meg, és 1930-ban tartotta első világkongresszusát, amelyen akkor harminchárom országból kétszázharminc újságíró vett részt. A katolikus újságíróknak az UCIP szakmai hátteret, nemzetközi kapcsolatrendszert, továbbképzési alkalmakat nyújt. A világszövetség magyar tagszervezete a MAKÚSZ, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége.

A konferencia-részvétel valamennyi költségét a szövetség pályázati pénzből fedezte.


Bíró Mátyás, Gebauer Szabolcs, Szikora József

Bíró Mátyás, makusz.hu