Oldal kiválasztása

 

Isten teremtményeit, amilyen az ember is, lehet védelmezni és veszélyeztetni – fogalmazott a pápa a vatikáni diplomáciai testület előtti beszédében. A hagyományos januári beszéd általában környezeti kérdésekkel foglalkozik.

Az efféle támadások, melyek a diszkrimináció elleni harc nevében hozott törvények, javaslatok ürügyén fogalmazódnak meg Európában, Észak- és Dél-Amerikában, csapást jelentenek a két nem közötti különbség biológiai alapjaira – figyelmeztetett a katolikus egyházfő.

A portugál törvényhozás pénteken hagyta jóvá az azonos neműek közötti házasságkötést. A végső szót ez ügyben az a voksolás hozza meg, melyre nem sokkal a pápa májusi, portugáliai látogatása előtt kerül sor.

Szintén a múlt héten döntöttek úgy az argentínai Ushuaiában, hogy Latin-Amerikában első ízben engedélyezik az azonos neműek egybekelését. A szabadság nem lehet abszolút – fogalmazott a pápa.

Az ember számára kijelölt utat nem kizárólag szeszélye és önfejűsége, sokkal inkább a Teremtő akarata által kijelölt struktúra határozhatja meg, tette hozzá Szent Péter utóda.

Forrás: RadioFrance, MNO