Oldal kiválasztása

A kollégium nem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: előfinanszírozás, vissza nem térítendő támogatás.

Alkotói vissza nem térítendő támogatás
Altéma kódszáma: 2602

A kollégium 30 alkotói támogatást szándékozik kiadni 10 hónapos időtartamra írók, költők, kritikusok, irodalomtörténészek számára. A támogatás összege havi 100 000 Ft.

Pályázni csak új magyar nyelvű mű létrehozására lehet. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be egy kézirat megírására.

A mű végső elkészítési határideje 2012. június 30.

A pályázathoz csatolni kell a megvalósítandó mű szinopszisát (tanulmány-, illetve verseskötet esetében a kötet tartalmi tervét); valamint szakmai önéletrajzot, és a mű várható munkacímét.

Határon túli pályázó esetében a támogatás utalása a pályázó által felkért, a pályázati adatlapon kötelezően feltüntetett pénzügyi lebonyolítón keresztül történik, a majdani szerződésben meghatározott feltételek szerint

Nem nyújthat be pályázatot az az alkotó, akinek 2006–2009. között a Szépirodalmi Szakmai Kollégium alkotói támogatást ítélt meg.

A támogatásban részesülő alkotók a jelzett időszak lejártával kötelesek az elkészült kézirat egy példányát az NKA-hoz szakmai beszámolóként benyújtani. A kézirat szakmai elfogadásának feltétele, hogy az elkészült mű a támogatott pályázat megvalósításának legyen tekinthető.

Az elbírálás szempontjai:

A kollégium döntésekor a pályázó eddigi szakmai teljesítményét és pályázatának minőségét (tervének kifejtettségét, eredetiségét, megvalósíthatóságát stb.) mérlegeli.

Rendelkezésre álló keretösszeg: 30 millió forint.

TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatjuk magyarországi illetőségű pályázóinkat, hogy pályázatának benyújtása alkalmával – a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében – a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján

a) minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkozni kell az összeférhetetlenségről, illetve érintettségről.

– A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező.

– Amennyiben a hivatkozott törvény 8. § (1) bekezdése alapján érintettség fennáll, úgy „Közzétételi kérelmet” kitöltve, aláírva a pályázattal együtt kötelezően be kell nyújtani. (A nyomtatvány elérhető és kinyomtatható az alábbi linkre kattintva: Közzétételi kérelem.)

A fenti pontokban foglaltak nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

b) a pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek.

c) a hivatkozott törvény alapján a pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott –  www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon.

Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a támogatásban részesülő kedvezményezettek – összhangban az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V.9.) NKÖM rendelet, valamint a kultúrát és a kulturális örökség megőrzését előmozdító állami támogatásokról szóló 28/2008. (II.15.) Korm. rendelet alapján – kulturális célú állami támogatásban részesülnek, amelyet az Európai Bizottság az N357/2007-es számú határozatában hagyott jóvá.

Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009 (XII.19.) Kormányrendelet több helyen módosította a pályáztatás eljárási rendjét:

– 119. §-a alapján a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, az attól történő elállás esetén a támogatás visszafizetésének biztosítéka a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás banki beszedési megbízás teljesítésére.

Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)

A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portálon jogszabályok menüpont alatt.

A pályázatok 1 példányban 2010. október 12-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére. (H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.

Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást a (36 1) 327-4444 telefonszámon kaphatnak.

A pályázatok elbírálása legkésőbb a beérkezési határidőt követő 60 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül postai úton értesítést kapnak. A döntés az NKA portálján is közzétételre kerül.

A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel.