Oldal kiválasztása

November 13-án, szombaton rendezték meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége internetes újságírással foglalkozó KatNet szekciójának második szakmai fórumát a budapesti Himfy utcai Szent Imre-plébánián. Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője a Magyar Kurírnak a katolikus, egyházi információs hálózatban betöltött helyéről, szerepéről tartott előadást, míg Bokor Tamás, az online média szakértője arra kereste a választ, hogyan hasznosíthatók a közösségi média (Facebook, Iwiw, stb) megosztott tartalmai a hírszolgáltatásban. Neumayer Katalin és Bokros Tamás előadókat a szekció vezetője, Bíró Mátyás és a MAKÚSZ elnöke, Szikora József köszöntötte.

Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője röviden vázolta a Magyar Kurír történetét, visszatekintve az 1911-es alapítás időszakára és a kommunista diktatúra alatti működésre is. Bemutatta a 2004-ben hírügynükségből internetes hírportállá átalakult Kurír feladatait, kapcsolatrendszerét, a magyar és külföldi hírforrásokat, valamint beszélt arról is, hogy hamarosan teljesen megújul a portál, strukturálisan, arculatilag és valamennyire tartalmilag is. Mint mondta: fontos céljuk, hogy minél több olyan olvasójuk legyen, aki eddig kevésbé kapcsolódott az egyházhoz, így a fórum szerepet is erősíteni szeretnék, valamint új műfajokat is meg akarnak jeleníteni a portálon. Példaként említette, hogy több véleménycikket szeretnének, valamint ezentúl multimédiás anyagok is megjelennek majd a Kuríron. Kiemelte, hogy a tartalmakat igyekeznek az eddigieknél látványosabban és érdekesebben tálalni, ebben nagy szerepet kapnak az eddig elhanyagolt videók és hanganyagok. Az új portálon a Nézőpont rovat kiemelt helyet kap, ahol lehetőség lenne a különböző szakmai nézőpontok bemutatására, ütköztetésére. A főszerkesztő hozzátette: „bár tervezzük, hogy a későbbiekben nyitunk a közösségi portálok felé, nem szeretnénk, hogy a Magyar Kurír vitafórummá váljon.”

Bokor Tamás onlinemédia-szakértő, a Corvinus egyetem tanára, a Combibo Tanácsadó Kft. ügyvezetője Nyilvánvalóan privát című előadásában arra kereste a választ, hogyan hasznosíthatók a közösségi média megosztott tartalmai a hírszolgáltatásban. Bokor Tamás szerint az online kommunikáció közhelyszerű sajátossága, hogy átalakítja a nyilvános és a privátszféra határait. A civil újságírás és az egyre nagyobb számban megjelenő blogok és mikroblogok ezzel párhuzamosan megkérdőjelezik a hitelességet, új értelmet adva e fogalomnak – többek között az újságszerkesztés terén is. Mindezzel együtt rámutatott, hogy egyre kevesebben tájékozódnak a nyomtatott sajtóból, de még az internetes hírportáloknál is sokkal népszerűbbek a közösségi, vagy pontosabb fordításban társasági oldalak, mint a Facebook és az Iwiw. A Facebookon jelenleg kétmillió magyar felhasználó van fenn, világszerte pedig félmilliárdnál is többen. A médiának, beleértve a katolikus médiát is, ezt ki kellene használnia, és aktívan megjelenni ezeken a webkettes fórumokon.

Bokros Tamás a Flow PR által készített felmérésén keresztül mutatta be, hogyan hasznosíthatók a közösségi média megosztott tartalmai a hírszolgáltatásban. Kiemelte, hogy a hitelesség kérdése nem csak a civil újságírás, a blogok és mikroblogok területén merül fel. A felmérés szerint az újságírók 85 százaléka nem tudja egyértelműen állítani, hogy forrásai hitelesek, hiszen nagy részük gyűjt információkat a közösségi oldalakról is. A szekértő ezért úgy gondolja, hogy a mai újságírók feladata már nem az információ gyűjtés, ugyanis az akad bőven, hanem annak ellenőrzése. A szakértő ismertetéséből kiderült, hogy a hazai újságírók nagy része nem tartja hitelesnek az internetes fórumokat, de az is, hogy többségük igen inaktív az online platformokon, és főleg csak tájékozódásra, vagy privát célokra használják ezeket. Emellett elhangzott – a Magyar Kurírra vonatkozóan is -, hogy egyre fontosabb az interaktivitás, hogy legyen lehetőség az azonnali reakcióra az olvasók részéről, hiszen már nem olvasókról és felhasználóról beszélhetünk hanem a tartalmat formáló résztvevőkről.

Bokor Tamás arra az alapvető szakmai szabályra is felhívta a figyelmet, hogy fontosak a helyi és kisközösségi hírek, viszont ezek elsődleges megjelenési helye nem az országos, hanem a helyi médiában van. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy a felhasználók, olvasók által küldött információkat, híreket mindig a lap szerkesztési elveinek megfelelően át kell szerkeszteni.

Az előadások, beszélgetések során emellett a megjelentek annak az ugyancsak alapvető szakmai követelménynek is hangot adtak, hogy fontos a naprakészség, és hogy nem szerencsés, ha egy hírportál, internetes médium egy eseményről több nappal, esetleg akár egy héttel később számol be, mint hogy az megtörtént. Szó volt a civil újságírás szerepéről, és arról is, hogy az online médiumoknak is nyitni kellene ebbe az irányba.

A fórumon jelen volt és röviden köszöntötte a megjelenteket Szikora József, a MAKÚSZ elnöke és Gebauer Szabolcs, a MAKÚSZ főtitkára is.

makusz.hu
Szabó Katalin, Bíró Mátyás
Forrás: Magyar Kurír/SzG