Oldal kiválasztása

A Püspöki Konferencia részéről semmilyen formában nem merült fel a Katolikus Rádió megszüntetése. A Magyar Katolikus Rádió középhullámon történő sugárzása aránytalanul hatalmas anyagi terhet jelentett az elmúlt hét évben a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának. Ebből kifolyólag a Konferencia kezdeményezte az Antenna Hungáriánál a sugárzási díj csökkentését, de erre nem nyílt valós lehetőség.

A törvényi keretek miatt először 2009 őszén nyílt lehetőség arra, hogy a Püspök Konferencia döntési helyzetbe kerüljön. Ekkor a testület úgy határozott, hogy mivel nem tudja a továbbiakban vállalni a középhullámú sugárzással járó anyagi terheket, a rádió álljon át a modernebb és olcsóbb ultrarövid hullámú sugárzásra. Azóta több pályázatot adott be a rádió különböző URH frekvenciákra, amelyek közül egyet nem nyert el, a többiről pedig mostanáig nem született döntés. Továbbra is várjuk a beadott URH frekvencia pályázatok elbírálását és bízunk azok pozitív eredményében. Az annak idején hét évre aláírt középhullámú sugárzási szerződés 2011. január 15-én éjfélkor jár le. A rádió adása továbbra is fogható interneten illetve műholdon keresztül.

Az MTI január 15-i híre szerint a Médiatanács szóvivője bejelentette, hogy a jövő héten megkezdődik a pályázatok elbírálása. Egyben ő is megállapította, hogy a középhullámú sugárzás elavult és drága, szemben az URH-sávon történővel. Mindezek alapján kérünk minden jó szándékú embert, hogy ne hagyja magát megtéveszteni és ne vegyen részt semmilyen tüntetésen, amely valójában provokáció és távol áll a keresztény szolidaritástól, mert nem az Egyház valódi érdekeit tartja szem előtt.

Budapest, 2011. január 15.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága
Forrás: Magyar Kurír