Oldal kiválasztása

A díjátadás előtt Erdő Péter vezetésével szentmisét tartottak a médiában dolgozókért a budapesti egyetemi templomban, ahol a bíboros szentbeszédében kiemelte: a tömegtájékoztatásnak fontos feladata, hogy közvetítse Isten szeretetét a világnak. Mint mondta, a hírközlés által közvetített információnak a közjó szolgálatában kell állnia. A keresztény újságíróknak egyre több etikai kérdéssel kell szembenézniük, nekik különösen is szolidaritást és szeretetet kell érezniük az egyház egésze, annak tanítása, törvényes főpásztorai és testvéri szereteten alapuló fegyelme iránt. Az MKPK elnöke megjegyezte, meg kell kérdezni, mi az, ami a közjó érdekében az emberi cselekvés minimális követelménye, mert ha ilyen nincs, akkor nem működik sem a gazdaság, sem a család, akkor a polgári erényeknek nincs tartalma.

Erdő Péter emlékeztetett arra: tavaly jutott el odáig az Európai Unió, hogy legalább az Európán kívüli keresztényellenes erőszakos és emberi jogokat sértő akciókat szóvá tette. Idén év elején pedig kiadták az első füzetet a keresztényellenes emberi jogsértések Európán belüli megjelenéséről. Közölte azt is: bízunk abban, hogy a Katolikus Rádió mihamarabb több ultrarövid hullámú sávot fog kapni, hogy színvonalas adásait az ország minél nagyobb részén, sőt, lehetőleg a határon túl is hallani lehessen.

Mohos Gábor, az MKPK titkára az ünnepségen azt mondta: a médiának az a legszebb és legfontosabb feladata, hogy az igazságot, az igaz értékeket próbálja közvetíteni, azokat az értékeket, amelyek emberibbé, szebbé teszik a világot.

+

Vojtkó Ferenc 1977-ben születetett Ungváron. 1998 óta dolgozik a Debrecen Televíziónál, ahol az Erőnk forrása című magazinműsornak eleinte riportere, később szerkesztője és műsorvezetője lett. A kereszténység életével kapcsolatos témák a televízió közéleti magazinjaiban is gyakrabban szerepelnek. 

A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat 2001-ban alapította az MKPK a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviselete segítésének díjazására az írott és elektronikus sajtó képviselőinek. A nyertesek egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak. Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja).

Forrás: katolikus.hu, Magyar Kurír