Oldal kiválasztása

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Médiahatóság 2010. évi munkájáról szóló beszámolót. A Médiatanács által beterjesztett dokumentumban a többi közt az szerepel, hogy a testület az év végéig több mint 800 határozatot hozott, amelyek csaknem felében, azaz 400 esetben döntött jogsértések elbírálásáról, 300 esetben határozott frekvenciák, 70 esetben pedig támogatások ügyében. Az ORTT és a Médiatanács 2010-ben összesen 6 pályázati felhívást bocsátott ki, összesen mintegy 700 millió forint keretösszegben.

A hír- és politikai műsorok tájékoztatási gyakorlatát vázoló fejezet szerint a tévénézők több mint 31 százaléka az RTL Klub híradóját nézte, csaknem ugyanennyien követték a TV2 Tények című műsorát, míg az MTV1 Híradóját 14,7 százaléknyian figyelték. A legnézettebb magazin a TV2 Naplója volt, ezt követte az RTL Klub Házon kívül, majd az MTV1 Az Este című műsora. A rádiós és televíziós műsorfigyelés során 1510 vizsgálatot folytatott le az érintett testület, több mint 11 ezer műsoróra elemzésével. A legtöbb normaszegést (44 százalék) a TV2 követte el 2010-ben, az RTL Klub részaránya 21 százalék, míg a harmadik helyen álló MTV1-é 11 százalék, a Duna TV-é pedig 10 százalék. A rádiók közül a Kossuth Rádió részaránya volt a legmagasabb (3,73 százalék) az összes normaszegésen belül. A legtöbb normaszegés a burkolt reklám tilalmát hágta át.

+

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának díjreformja által az év elejéig hetven rádió költségei csökkentek, további hatvan frekvencia pedig hasonló feltételekkel vár szerződésre – közölte a hatóság szóvivői irodája szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a megváltozott díjfeltételek eredményeként több mint 75 millió forint marad a pénzügyi terhekkel küszködő helyi rádióknál. Az új díjcsökkentő és arányosító struktúrának köszönhetően a Magyarországon kereskedelmi jelleggel működő 80 kisebb rádió közül 2012-től 70 fizet kevesebbet, mint korábban. Az egyik kecskeméti frekvencián például idén 11 millió helyett évi 3 millió forintért sugározhat a szolgáltató, Nyíregyházán pedig mindössze 3,5 millió forintot kell fizetnie annak a rádiónak, amelyiknek tavaly még közel 20 milliót kellett áldoznia a frekvencia birtoklásáért.

Forrás: MTI