Oldal kiválasztása

Az NMHH elnökéhez eljuttatott nyílt levél írói felvetették: megítélésük szerint az elmúlt másfél évben számos probléma adódott a széttagoltságból, illetve abból, hogy az MTVA-ban a hírügynökségi területet nem ismerők hoztak a területre vonatkozó döntéseket, vagy nem hoztak meg olyan döntéseket, amelyek a napi működést segítették volna. Utaltak arra is, hogy noha már április vége közeledik, az MTI Nonprofit Zrt. még nem rendelkezik üzleti tervvel 2012-re.

Válaszlevélben Szalai Annamária azt írta, hogy a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló törvény „szabályaiból eredően a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság működése tekintetében sem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, sem annak Médiatanácsa, sem az elnöke semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik”. A törvény egyértelművé teszi a közszolgálati médiarendszer felépítését, a szereplők feladatát, felelősségük körét, ettől érvényesen eltérni nem lehet – olvasható. Szalai Annamária rámutatott: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a médiaszolgáltatásról szóló törvény által meghatározott keretben látja el a feladatát. A jogszabály szerint az MTVA szerint önálló jogi személy, gazdálkodó szervezet, amely felelős vezetéssel rendelkezik.

A Médiatanács, mint jogalkalmazó kíséri figyelemmel a kezelői jogkörében az MTVA tevékenységét, a médiaszolgáltatásról szóló törvénnyel való megfelelést, és „összességében kezelőként elégedett a működés eddigi eredményeivel” – írta Szalai Annamária. „Az Önök által konkrétan felvetett bosszantó, a napi működést adott esetben nehezítő munkaszervezési problémák – például az, hogy a dolgozók 3000 forintos bérlet-hozzájárulás fejében útvonal nyilvántartás vezetésére kötelezettek –, egy olyan méretű és mélységű átalakítás esetében, mint amilyen az elmúlt másfél évben ezen a területen megvalósult, bizonyára előfordulhatnak” – áll a levélben. Szalai Annamária közölte, ezek kivizsgálása, kezelése, és általában a munkafolyamatok megszervezése, hatékonyabbá tétele, összehangolása az érintett gazdálkodó szervezetek menedzsmentjének, nem pedig az NMHH-nak, Médiatanácsnak vagy az NMHH elnökének a hatáskörébe tartozik.

„Meggyőződésem, hogy a levelükben megjelölt, az operatív működés körébe tartozó fennakadások, amennyiben beigazolódnak, a munkáltatók, az üzemi tanácsok és a szakszervezetek jóhiszemű, jobbító szándékú együttműködésével feltárhatók, és orvosolhatók, a felelősségi rendszerek egyértelműbbé tehetők” – fogalmazott. Szalai Annamária szerint a hosszú távú megoldások érdekében felderíthetőek azok a körülmények is, hogy mi vezethetett el például ahhoz a valóban aggasztó állapothoz, hogy az átalakulás után alig másfél évvel a munkavállalók már „teljesen leamortizálódott eszközöket, számítógépeket, laptopokat, magnókat, mobiltelefonokat, fényképezőgépeket” használnak.

„A fentiek alapján kérem, hogy az Önök rendelkezésére álló információkkal forduljanak a munkáltatók képviselőihez” – zárta levelét Szalai Annamária. Az NMHH elnökéhez eljuttatott, az MTI érdekvédői által jegyzett nyílt levélben az olvasható: „az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján úgy véljük, hogy a Magyar Távirati Iroda (MTI) esetében a közmédiumok összevonása nem vezetett a korábban deklarált és várt eredményekhez, leginkább azért nem, mert a hírügynökségi tevékenység és munka számos olyan sajátossággal bír, amely nem teszi lehetővé annak egységes kezelését a rádiózással és televíziózással”. Ennek következménye az, hogy az elmúlt időszakban MTVA azon törekvése, hogy egységes működési feltételeket teremtsen, számos, a hírügynökségi munkát nem segítő, hanem inkább akadályozó megoldáshoz vezetett – olvasható a levélben.

Májusban dönthet a parlament a médiaszabályozás módosításáról

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Alkotmánybíróság (Ab) sajtófelügyeletről szóló indítványukat elutasító döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők – közölte a tárca sajtóirodája az Ab médiaszabályozásról kiadott határozatára reagálva csütörtökön az MTI-vel. Az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán tájékoztatta az MTI-t, hogy egyhangúlag meghozott határozatban utasította el a kormány indítványát, amely a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletével kapcsolatban az alaptörvény értelmezését kezdeményezte.

Forrás: MTI