Oldal kiválasztása

Kopp Mária tudományos igazgatóhelyettesként vezette az egyetem egykor általa alapított Magatartástudományi Intézetét, nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik. A magyar lelkiállapot és demográfia kutatójaként éveken át felméréseket végzett a lakosság egészségügyi és mentális állapotáról. Kimutatta például, hogy a magyarok nyolcvan százaléka azt gondolja: senkire nem lehet számítani, és csak csalással, korrupcióval lehet előre jutni. Kutatócsoportjának köszönhetően kiderült, hogy a magyar férfiak korai halálának a rájuk nehezedő egzisztenciális nyomás és a stressz a legfőbb oka. A család viszont az a pozitív élményeket adó, egészségmegőrző „intézmény”, amely segíthet leküzdeni ezeket a problémákat, hiszen tovább élnek azok, akiket vár valaki otthon. Számára is fontos volt, hogy kutatásait 2009-ben elhunyt férjével, Skrabski Árpáddal együtt végezte.

A Semmelweis Egyetemen végzett tudományos munkája mellett vezette a Népesedési Kerekasztal programjait, és alapítója volt a Három királyfi, Három királylány mozgalomnak. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot az újságírókkal, rendszeres megszólalója volt a közéleti cikkeknek, tévés és rádiós összeállításoknak. Többször hangoztatta, hogy a közéleti feszültségek oldásában mediátorszerepet tölthet be a média. Az újságírók szívesen keresték, mert lényeglátó és nyitott személyiség volt, aki minden helyzetben megpróbálta a leghasznosabb, legpontosabb válaszokat adni a feltett kérdésekre. A Semmelweis Egyetem vezetése ezért döntött most úgy, hogy Kopp Mára professzorról nevezi el az intézmény sajtódíját – olvasható az egyetem közleményében.

Forrás: MTI