Oldal kiválasztása

Elmondta, hogy csütörtökön kapta kézhez Belénessy Csaba levelét, amelyben ő jelezte, hogy 2013. január 1-jével, közös megegyezéssel elhagyná az MTI Nonprofit Zrt. vezérigazgatói székét, majd – jelen szándéka szerint – nyugdíjba vonulna. A távozás feltételeiről rövidesen megkezdődnek a tárgyalások a vezérigazgató és a kuratórium elnöke között.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Belénessy Csaba csaknem harminc évet szolgált munkatársként és vezetőként a közmédia intézményeiben – a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna Tévében és a Magyar Távirati Irodában –, a jövőben pedig főként a magánszférában kíván tevékenykedni. Balogh László kifejezte abbéli reményét, hogy a vezérigazgató tudását és tapasztalatait – ha más formában is, de – továbbra is a közszolgálat rendelkezésére bocsátja.

Forrás: MTI