Oldal kiválasztása

Riskó Géza televíziós sportfőszerkesztő 1949-ben született. Válogatott úszó, első osztályú vízilabdázó volt. Az 1976-os és 1992-es olimpiákról tudósított. A Csongrád Megyei Hírlap, a Pesti Műsor, az Esti Hírlap, a Népszava rovatvezetője, az általa alapított Pesti Hírlap, Színes Mai Lap és Napi Ász főszerkesztője, a Képes Sport, a Mai Nap lapigazgatója, a Szubjektív objektív, a Mai sport műsorvezetője volt. Korábban a Duna Televízió, ma az MTVA sportfőszerkesztője. Kétszeres MOB Nívódíjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa.

A sajtó kategória két másik Primája Benda László külpolitikai szakújságíró és Süveges Gergő, a közmédia műsorvezetője.

Benda László 1973-tól a Magyar Rádió, 1978 és 2011 között a Magyar Televízió munkatársa volt. A 30 perc alatt a Föld körül című rádiós magazin alapító szerkesztője. Külpolitikai riportjai, dokumentumfilmjei tették ismertté. Közel 100 országból tudósított, Albániától Észak-Koreáig, Afganisztántól Vietnamig. Interjúalanyai között szerepelt Helmut Schmidt és Teréz Anya, Simon Peresz és Hamid Karzai. Főbb műsorai: Panoráma, Objektív, Úton, PoliTour. Többek között Táncsics Mihály- és Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntették.

Süveges Gergő a Duna Televízióban kezdte pályáját. 2001 óta a Magyar Televízióban többek között a Híradó, választási műsorok, a Nagy könyv, a Nap-kelte, a Ma Reggel műsorvezetője volt. Ma a közmédia három csatornáján négy műsort készít. Hetilapokban, magazinokban olvashatóak írásai, közéleti interjúi. Mesekönyv-sorozatot, interjúköteteket szerkesztett. Pethő Tibor-emlékérem és Nívódíj birtokosa.

A képzőművészet kategória Prima Primissima-díjasa, Sajdik Ferenc karikaturista 1930-ban született. A rádióújságnál kezdte pályafutását, majd 25 éven át a Ludas Matyi karikaturistája volt. Munkácsy-díjas, érdemes művész, Budapest díszpolgára.

Forrás: MTI