Oldal kiválasztása

A résztvevők – köztük Berki Judit volt romaügyi helyettes államtitkár és Sztojka Attila jelenlegi főosztályvezető-helyettes – egyetértettek abban, hogy a társadalmi felzárkózás elsősorban nem etnikai, hanem gazdasági kérdés, és létezik megoldása. A rendszerváltozás előtt a munkaképes korú cigányság 90-95%-a ugyanis dolgozott, ami optimizmusra adhat okot a jövőre nézve. Abban is mindenki egyetértett, hogy a gazdasági felemelkedést csak egy új szellemi-erkölcsi értelmezési keretben lehet megvalósítani.

A mélyszegénység újratermelődésében az iskolai szegregáció, a munkaerőpiaci diszkrimináció és a kirekesztettség ugyanolyan súllyal játszik szerepet, mint a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok hátráltató viselkedésmintái és elkülönülése, ami nem az egész cigányságot és nem csupán a cigányságot jellemzi. Horváth Tibor, a Magyarország Összefogás RomaRom Szervezet Szövetség országos elnöke szerint ugyanis „vannak jó emberek és rossz emberek”, és hibás megközelítés a cigányságot egységesen elítélni. Szerinte „együtt gondolkodásra, közös értelmezési keretre van szükség”. Ennek kapcsán felmerült a sikeres szingapúri maláj felzárkózás példája is. Szingapúrban természetes volt a többség támogató hozzáállása a maláj kisebbség felzárkózásához. Amihez a malájok önsegélyező programjaira is szükség volt annak érdekében, hogy megváltoztassák a belső közösségeik felzárkózását hátráltató viselkedésmintákat. Ezzel összefüggésben Forgács István úgy fogalmazott, hogy nincs egységes cigánytársadalom, „cigány közösségek vannak, amely cigány közösségeknek saját magukért is felelősséget kell vállalniuk.”

A képessé tevésnek, tehát az iskolára és a munkaerőpiacra való felkészítésnek számos eszköze létezik. Kiemelték, hogy a szegregáció és integráció felosztás között hamis törésvonal húzódik a közgondolkodásban. Egyrészt szükség van a hátrányos helyzetben lévő gyermekek felzárkóztatására ún. „pozitív szegregáció” formájában, vagyis különórák, külön tanodai foglalkozások keretében. Ez azonban nem a cigányok elkülönítését jelenti, hanem bármilyen etnikumhoz tartozó gyermekek segítését, akik nem „iskolaképesek”. Másrészt szükséges az iskolai integráció, hiszen a társadalmi együttélés szabályrendszerét és egymás kultúrájának megismerését az iskolában lehet a legeredményesebben elsajátítani.

Bemutatásra kerültek a helyi gyakorlatok is, Rozsály és Érpatak példáján keresztül. Dr. Kovács Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is megosztotta a közönséggel a rozsályi példával kapcsolatos pozitív tapasztalatait.

Összességében elmondható, hogy a konferencia elérte célját. A hangulat, bár időként érezhetőenfeszült volt, elmondható, hogya párbeszéd beindult, ami hosszú távon egy új társadalmi konszenzus kialakulásához vezethet.

A rendezvény fórumot biztosított eltérő, akár egymással szembenálló vélemények kimondásra is, melyek nem tükrözik a szervezők véleményét.