Oldal kiválasztása

A 83 helyi televíziót tömörítő szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: egyesületük hét éve ismeri el életműdíjjal az arra érdemesek munkásságát. Széles Tamás, az egyesület elnöke kiemelte, hogy Szalai Annamária az ORTT tagjaként, majd az NMHH, valamint a médiatanács elnökeként is folyamatos kapcsolatot ápolt a Helyi Televíziók Országos Egyesületével, és az egyesületen keresztül a helyi televíziókkal. „Ismerte a helyi televíziók céljait, és segített elérni azokat, ismerte a helyi televíziósok problémáit, és mindig azon volt, hogy azokra közösen megtalálják a megoldást” – emelte ki az elnök.

Szalai Annamária 1998-2004 között fideszes országgyűlési képviselőként dolgozott, 2004-től az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tagja volt. 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke. Szalai Annamária hosszan tartó betegség után 51 éves korában, április 12-én hunyt el.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete a közleményben arról is tájékoztatott, hogy a szervezet idén négy kategóriában írt ki pályázatot, a híradók mellett a magazinműsorokkal, a dokumentumfilmekkel és a hírportálokkal versenyeztek a helyi televíziók. Az egyesület csütörtökön, Egerben kezdődött, kétnapos tavaszi találkozóján különböző kategóriákban díjazták a Kecskeméti Televízió, a Miskolc TV, a Nyíregyházi Televízió, a TV Eger, a Trió TV Kiskunfélegyháza, a Debrecen Televízió, az Oroszlányi Televízió, a Városi Televízió Szeged munkáját, valamint a Debrecen Televízió Dehir.hu, a Kapos Televízió Kapos.hu, valamint a Kecskeméti Televízió Kecskemetitv.hu oldalát.

Forrás: MTI