Oldal kiválasztása

Masírozó gárdisták és nemzeti rockot játszó zenekarok közönsége. Leginkább ilyen képekkel illusztrálta a svéd közszolgálati televízió Magyarországról szóló félórás műsorát. A felvételeket úgy vágták össze, mintha Budapesten általános jelenség lenne, hogy szélsőségesek vonulnak az utcákon. Ráadásul az alkotók olyan régi eseményeket is belekevertek a beszámolóba, amelyeken még MIÉP-es zászlókat lehet látni. A filmben a magyar politikai helyzetről a többi között Dopeman, Alföldi Róbert és Heller Ágnes mondja el a véleményét. A filozófus szerint Magyarországon az emberek rettegnek, a közjogi méltóságokat pedig maffiatagoknak nevezte.

A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár szerint a Heller Ágnes által elmondottak egy része tényszerűen nem igaz, ezért nyílt levélben fordult a filozófushoz. Kumin Ferenc szerint a film készítői súlyos sajtóetikai vétséget követtek el, mert az összeállításban kizárólag ellenzéki véleményeket közöltek. A helyettes államtitkár ezért hivatalosan is tiltakozott a svéd köztelevíziónál.

„A svéd parlament, hogyha azzal tud foglalkozni, hogy semlegesnemű WC-ket hogyan alakítsanak ki munkahelyeken, akkor foglalkozzanak azzal is, hogy a közmédiájuk semleges legyen” – így kommentálta a történteket a szociális államtitkár. Soltész Miklóstól csütörtökön interjút kértek volna a svéd televíziósok, ő azonban ezt elutasította. „Én azt gondolom, hogyha családi témában akar megszólítani engem is meg mást is a svéd köztelevízió, akkor először is kérjenek bocsánatot, kérjenek elnézést, nemcsak a kormánytól, hanem a magyar emberektől” – fogalmazott.

Közben a svéd köztévé Kobra című műsorának Facebook-oldalán több Svédországban élő magyar is tiltakozását fejezte ki a Magyarországot lejárató, egyoldalú tudósítás miatt. Egy Svédországban élő magyar férfi pedig panaszt is tett az ottani médiahatóságnál a svéd köztelevízió Magyarországról szóló dokumentumfilmje miatt. Dévényi Tamás szerint a csatorna megszegte a pártatlan tájékoztatás szabályát. A hatóság egy hónapon belül bírálja el a beadványt.

Forrás: Hír Tv, mno.hu