Oldal kiválasztása

Nekem bejön címmel, hagyományteremtő szándékkal indít havi rendszerességű irányított beszélgetéssorozatot a Makúsz, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége. A „világ- és életszemléleti pingpongot” négy ember játssza, két állandó („hazai”) játékos és két meghívott vendég. Akikkel állandóan találkozhatunk majd a Café Pióban (Ferenciek tere, Budapest), az két Gergely – Horváth és Szilvay, előbbi az MR2 Petőfi – Kultúrfitnesz, utóbbi a Mandiner és a Makúsz színeiben áll, pontosabban ül asztal mögé.

Akiknek első alkalommal az ütéseket állniuk kell, az Ugron Zsolna író, újságíró, valamint Pion István költő, újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa.

Az első meccset most péntek (március 7.) este 6 órától játsszák a kávézóban, s kiderül, mennyire úszunk a felszínen vagy megyünk a mélyére a dolgoknak.

A vendégeket szándékosan úgy választja ki a házigazda Makúsz, hogy valamilyen módon rendszeres véleményformálók vagy tollnokok legyenek, témában viszont nem fognak csak a saját szakterületükre szorítkozni, és bizony a hallgatóság esetleges szemellenzőin kívül magukat az embereket is megpróbálják kinyitogatni. A vendégek megjelölésénél – mivel fontos a párbeszéd – az is szempont, hogy „az árok mindkét oldalán” ismertek legyenek, illetve olyanok, akikre „a közéleti lövészárok” mindkét oldalán odafigyelnek.

Az áprilisi egyik vendég kilétéről egyelőre annyit árult el a Makúsz, hogy egy fontos közkulturális intézményt vezet, és igen sok köze volt a múltban a médiához is.

Bucsy Levente, mno.hu