Oldal kiválasztása

Csíkos Zsuzsa a díj kapcsán a Pannon RTV-nek azt mondta: az újságírásban azt élvezi a legjobban, hogy ott van „a történelem alakulásánál”.

A VMMSZ 2003. október 22-én alapította a Napleány-díjat, amelyet évente egy alkalommal, a magyar sajtó napja alkalmából osztanak ki. Azokat a magyar újságírókat díjazzák, akik írásaikkal a nyomtatott és az elektronikus sajtóban hozzájárulnak a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve a magyar közösség életével foglalkozó írásaikkal segítik a annak megmaradását.

A publicisztikai díjat – amelyet a Dévavári család ajánlott fel Dévavári Zoltán 75. születésnapja alkalmából, és amely Baranyi Károly szobrászművész Napleány című alkotása – a VMMSZ által kinevezett kuratórium ítéli oda.

Dévavári Zoltán, írói nevén Dér Zoltán Csáth Géza és Kosztolányi Dezső életének és műveinek kutatója, írói hagyatékaik gondozója volt.

Pénteken egyúttal kiosztották a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit is.

Írott sajtó kategóriában Fodor Istvánt, a Magyar Szó újságíróját jutalmazzák, elektronikus sajtó kategóriában pedig a szabadkai Pannon Rádió Pannon Reggeli című műsorát. A pályakezdők közül Gyurkovics Virágot, a Hét Nap újságíróját, a szórvány magyarság körében tevékenykedő kollégák köréből pedig Kónya-Kovács Otíliát, az Újvidéki RTV, a Bánáti Újság és a Vajdaság Ma hírportál közép-bánáti munkatársát díjazták. Az életműdíjat ezúttal Varga Horgosi Ildikó, a Hét Nap hetilap nyugállományba vonult lektora kapta.

Forrás: MTI