Oldal kiválasztása

A szervezet kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, miután L. Simon László (Fidesz) hétfőn beterjesztette az Országgyűlés elé a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, amely sávokban határozza meg a reklámbevételek adóját. A Magyar Reklámszövetség arra kéri a médiavállalatokat és az iparág szakmai szervezeteit, hogy június 5-én, csütörtökön, vagyis a miniszteri eskütételekről szóló parlamenti ülésnapot megelőzően saját médiatípusuknak megfelelően tiltakozzanak.

Nagy a bizonytalanság egyébként a tervezett reklámadó körül, aminek az egyik legnyilvánvalóbb jele, hogy L. Simon László a Kossuth rádió kedd reggeli adásában újabb ötleteket dobott be. Nem lehet azonban még pontosan tudni, mekkora lesz a legfelső adósáv mértéke, valamint hogy kikre terjedne ki a fizetés hatálya, miközben egy ehhez hasonló tervezetet már egy éve is benyújtottak.

Az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek közös közleményben egyöntetűen elutasították a reklámadó bevezetéséről szóló előterjesztést. Az RTL Magyarország szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely „az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól és így a kormánytól való függetlenségét”. A TV2 is tiltakozott a tervezet ellen, s egyúttal arra kérte a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől.

Tiltakoznak a szakmai szövetségek

Egyöntetűen elutasítják a reklámadó bevezetésére benyújtott törvénytervezetet az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek. Az MTI-hez eljuttatott közlemény tizennégy aláíróját, köztük a Magyar Reklámszövetséget, a Helyi Rádiók Országos Egyesületét, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületét, a Magyar Lapkiadók Egyesületét, a Magyar Marketing Szövetséget, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét, a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesületét és a Repropress Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületét meglepetésként érte a reklámadóról szóló törvényjavaslat benyújtása, miután a kommunikációs iparág a Magyar Reklámszövetség összefogásával már tavaly óta tárgyalásokat folytatott a kormányzattal az esetleges új adónemről, de a most benyújtott javaslatról nem kaptak értesítést.

Közölték, arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül a reklámadó bevezetésére vonatkozó javaslatot, illetve tartsa fent a párbeszédet az iparággal. A szervezetek azt is kifogásolják, hogy a kivetendő adó versenyhátrányt jelent a magyar kommunikációs iparág számára az olyan globális szereplőkkel – például Google, Facebook – szemben, akik a magyar reklámpiaci bevételek jelentős részét szedik be. Különösen súlyos következményekkel járhat az adó kivetése a televíziós szektorban, amely az adó sávos szerkezete miatt a legnagyobb befizető lehet.

Forrás: MTI, MNO

Egy szimbolikus összegről

Eddig csak jelentős intellektuális erőfeszítéssel lehetett komolyan venni azokat a hőzöngő hazai és külföldi vádakat, amelyek szerint az Orbán-kormány valami borzasztó diktatúrát installált Magyarországon, és e rémes folyamatnak a magyar sajtószabadság is áldozatául esett. (…)
Mindez azonban nem indokolja, hogy ne tegyük szóvá: a kétharmad most valóban rá akar lépni a sajtószabadság torkára. A reklámadónak ugyanis sem más értelme, sem más üzenete nincs. Abból a mintegy kilencmilliárd forintból, amit a magyar költségvetés a reklámadóból összeszedhet, egy fél stadionra, ha futja. A Magyar Nemzet vezércikke.