Oldal kiválasztása


A 2014-es Családbarát médiáért díjat a Heti Válasz újságírója, Élő Anita kapta. Az újságíró a Heti Válaszban megjelent Gyerekesek kíméljenek? című írásáért kapta a díjat, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. támogatott.

Közönségdíjas lett Szuchy Zsuzsa, a Tenyérnyi gyerekek című dokumentumfilm (MTVA) készítője, aki a Magyar Katolikus Rádió különdíját is elnyerte. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014-re Bencze Áronnak (www.csaladhalo.hu) ítélte a különdíját az Eldöntöttem, hogy nem ölöm meg ezt a kisbabát című cikkéért. A Kolping Hotel különdíját Szemere Katalin kapta a nol.hu portálon megjelent Káposztás lepény című riportfilmjével.

A Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány közös díjátadó ünnepségén a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó arról beszélt, hogy a nemzet ereje a családokban van, de oda kell figyelni azokra is, akiknek valamiért nem sikerül a családalapítás vagy a gyermekvállalás, és segíteni kell őket abban, hogy céljaikat elérhessék. Szerinte ennek a kérdésnek jobban meg kellene jelennie a közbeszédben, ebben pedig a média sokat tehet, miként tették a mostani díjazottak is, akik munkáikban érzékeny témákat érintettek.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a média társadalmi hatásáról, értékközvetítő szerepéről beszélt, arról, hogy egy jó cikk nemcsak elgondolkodtat, hanem akár mások segítésére, támogatására vagy pozitív döntésekre késztethet.

A Családbarát Médiáért-díjat 2006-ban hívta életre a Képmás magazin szerkesztősége, együttműködve a Média a Családért Alapítvánnyal. Az elismerést évente egyszer ítélik oda. A zsűri havonta választ ki egy jelöltet, és közülük kerül ki az év díjazottja. A tizenkét jelölt médianyilvánosságot kap a családmagazin nyomtatott és online felületein. A díj célja, hogy növelje az újságírók társadalmi kérdések iránti érzékenységét, valamint szakmai megbecsülésüket, és felhívja a médiában dolgozók figyelmét arra, milyen fontos szerepük és felelősségük van az olyan folyamatok alakulásában, mint például a család- és gyermekbarát közgondolkodás elterjedése.

Forrás: MTI