Oldal kiválasztása

A szavazatok 70,7%-val megválasztott új elnök a Sajtóházban tartott szombati tisztújító küldöttgyűlésén elmondta: a MÚOSZ oktatási tevékenységét az írott sajtó területére koncentrálva fejlesztené, fontosnak tartja az orvosi ellátás és az üdülés értékeinek fenntartását, a szervezet szociális szerepvállalásának megőrzését, a vonzó szakmai rendezvények szervezését. Egy „szerethetőbb MÚOSZ” jövőképét fogalmazta meg: egyebek mellett azt ígérte, élettel tölti meg a Sajtóházat és bevonja a fiatalokat a szervezet életébe.

A huszonöt éve saját médiaiskolát működtető Komlósi Gábor a Népsportnál kezdte a pályát 1974-ben, később dolgozott például a Népszavánál, a Magyar Televíziónál vagy vezérigazgatóként a Klubrádiónál. 2005-től három éven át a Nemzeti Sport Tanács, a kormány tanácsadó testületének főtitkára volt; 2009-2010-ben az Önkormányzati Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztályvezetője. 2014-től az Esti Hírlap online főszerkesztője.

Forrás: emasa.hu