Oldal kiválasztása

A Mediaworks vezetése 2015. augusztus 3. napjától Murányi Andrást nevezte ki a Népszabadság főszerkesztőjének. A Népszabadság és a hozzá kapcsolódó online portál első számú vezetőjének feladata a napilaplap „piaci súlyának és befolyásának növelése, valamint a hatékony és nyereséges működés biztosítása” – írta közleményében a Mediaworks.

Murányi András 14 éven keresztül volt a Népszabadság munkatársa sportújságíróként, szerkesztőként, közéleti publicistaként. Közéleti riportjai, karakteres publicisztikái, tv-kritikái és portréi jelentek meg – a Népszabadság mellett – a Hócipőben, az Élet és Irodalomban, a 168 Órában, a Magyar Narancsban, a Hamu és Gyémánt magazinban.

Murányi András 2011-től a Mediaworks másik lapjánál, a Nemzeti Sportnál dolgozott általános főszerkesztő-helyettesként. Feladatai közé tartozott a Nemzeti Sport-csoport szervezeti-működési kereteinek kialakítása és operatív működtetése; a lap és mellékleteinek megújítása, szakmai-pénzügyi tervezetek, projektek előkészítése, végrehajtása, az integrációs folyamatok menedzselése – olvasható a közleményben.

Murányi András kinevezésekor a közlemény szerint azt mondta: „Húszéves pályafutásom csaknem kétharmada a Népszabadság műhelyében telt. Az újság hagyományainak ápolása kötelesség, a minőség fejlesztése pedig kihívás. Hiszek a minőségi tartalomban és a nyomtatott sajtóban: a Népszabadság változatlanul mértékadó, igazodási pontot jelentő lap lesz.”

Forrás: emasa.hu