Oldal kiválasztása

Csermely Péter július végén beszélt arról az MTI-nek, hogy az újság az előző hónapokban teljes profilváltáson ment keresztül, gazdaságiból közéleti napilappá alakult, ezért döntöttek a Magyar Idők név felvétele mellett.

A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem a tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már. Szólt arról is, hogy az eddigi lazacszínű helyett fehér papíron jelenik meg az újság, és hétvégi melléklettel egészül ki.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaságot kiadó kft.-t. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz.

Az első lapszám szerkesztőségi preambulumában azzal indokolják a megújulást, hogy „az elmúlt hónapokban olyan űr támadt a hazai országos politikai napilapok piacán, amelyet reményeink szerint a Magyar Idők tud majd színvonalasan betölteni”. A szerkesztőség elveiről szólva a cikk leszögezi: „Konzervatív, hazafias, de európai szellemben kívánjuk az újságot szerkeszteni, miként a magyar szellem is Európa sajátos, de organikus és eltagadhatatlan része, s hiszünk benne, hogy ez az új idő – hétköznapibb nevén: a XXI. század – egyben magyar idő is lesz. Magyarként vagyunk európaiak, a magyar szellemi honvédelem mellé pedig e rohamléptekkel változó világban fel kell zárkóznia az európai szellemiség megóvásának is. Ma sincs ennél időszerűbb program: küzdeni azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon; tágabb hazánk, Európa pedig Európa legyen”.

MTI