Oldal kiválasztása

Megújulási programot jelentett be a Népszabadság augusztusban kinevezett főszerkesztője, Murányi András. Ennek jegyében közös irányítás alá vonják össze a belpolitikai és a gazdasági rovatokat. Ettől a Népszabadság azt várja, hogy „a ma szoros összefüggésben lévő hazai politikai események és a hozzájuk közvetlen kapcsolódó gazdasági hírek karakteresen és kiegyensúlyozottan jelenjenek meg naponta az újság első hat oldalán”. A Politika és Gazdasági rovat vezetője Cseri Péter lett, aki 1999 óra tagja a szerkesztőségnek, és tavaly október óta a Belpolitika rovat vezetői posztját töltötte be. Emellett a kiadóhoz igazolt M. László Ferenc, aki a HVG-től érkezett a napilaphoz.

A megújulási program része a Nol.hu újrapozicionálása és a digitális jelenlét növelése. Murányi András az integrált szerkesztőséggel 30 százalékkal több publikációt céloz meg naponta a Nol.hu-n, valamint erősíti a videós tartalmak gyártását, „támogatja a hírszerző csapatok kreatív akcióit” és a közösségimédia-jelenlét növelését is. Átalakult a szerkesztőség: a politikai és a gazdasági területek összevonása mellett csökkent a kultúra rovat létszáma. Emellett új munkarend szerint áll fel és bővül a Nol.hu csapata.

További újdonság, hogy az új rovatokkal és frissített tartalommal jelentkező Hétvége melléklet október 17-től plusz 4, azaz 16 oldalon szolgálja ki az olvasókat.

Forrás: mediapiac.com