Oldal kiválasztása

Az egyszerűbb és gördülékenyebb ügymenet érdekében ezentúl kizárólag elektronikus úton fogadja a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjára beküldött pályázatokat a program lebonyolítását végző Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Mecenatúra Igazgatósága. Az érdeklődők számára a Mecenatúra Igazgatóság nyilvános tájékoztatókat tart február elején, még az első idei pályázatok benyújtása előtt, hogy a pályázók problémamentesen használhassák az új online pályázati felületet. Az új eljárás megkönnyíti a pályázóknak a jelentkezési folyamatot, egyúttal a beadott pályázatok feldolgozása is egyszerűbbé, követhetőbbé válik minden érintett számára.

A Médiatanács döntött az első négy, az új, elektronikus jelentkezési feltételek szerint pályázható mecenatúrás pályázat kiírásáról. Eszerint az ismeretterjesztő filmeket támogató Kollányi Ágoston-pályázat kerete 250 millió forint, a dokumentumfilmek forgatását célzó Ember Judit-pályázaté 330 millió forint, az animációs filmek készítését ösztönző Macskássy Gyula-pályázaté 180 millió forint, míg a kisjáték- és kísérleti filmek támogatására szolgáló Huszárik Zoltán-pályázat keretösszegét az idén a kétszeresére, 150 millió forintra emelték és a pályázatokat az idén már két fordulóban nyújthatják be a pályázók. A pályázatok célja, hogy a megszülető értékes kortárs magyar filmek révén a televíziónézők széles köréhez eljussanak közvetve a kulturális és természeti kincsek, illetve tudományos ismeretek.

Forrás: mediainfo.hu