Oldal kiválasztása

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. Célunk a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítése az írott és elektronikus sajtóban.

A díjat olyan újságíró kaphatja, aki országos, regionális, kisközösségi rádió, televízió, illetve az írott sajtó vagy internetes lap munkatársa, s munkásságával tanúbizonyságot tett a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviseli a tájékoztatásban.

A szerkesztőségek, médiumok vezetői 2016. október 28., péntekig tehetnek javaslatot szerkesztőségenként egy-egy munkatársra, akit a fenti szempontok alapján méltónak találnak a díj elnyerésére.

További feltétel, hogy a jelölt a jelölés évében legfeljebb harmincéves lehet. A MAKÚSZ kéri a javaslattevőket, hogy ha jelöltjük elnyeri a díjat, a továbbiakban is tegyék lehetővé rátermettségének és szakmai alkalmasságának nyilvánosság előtti folyamatos bizonyítását.

A jelöléseknek tartalmazniuk kell:
- a díjra javasoltak szakmai életútjának és munkásságának ismertetését,
- a javaslattevő részletes indoklását,
- publikációs, vagy megjelenési listát,
- a díjra javasolt kolléga pontos elérhetőségét (cím, telefon, e-mail).
A díjat odaítélő bizottság a MAKÚSZ korábbi évek Táncsics-díjasaiból áll. A bizottság a beküldési határidő lejárta után három héttel hozza nyilvánosságra döntését. A díjat a MAKÚSZ őszi tanulmányi napján adja át a szövetség képviselője és Sinkó Ferenc egyik gyermeke.

A díj Kun Éva keramikusművész által készített ikonnal és 50.000,- Ft nettó jutalommal jár, valamint a szakmai elismerés mellett a MAKÚSZ egyéves ingyenes tagságot ajánl a Sinkó Ferenc-díj nyertesének.

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége felhívását abban a reményben teszi, hogy a kezdeményezéssel hozzájárul a hazai elektronikus és írott sajtó színvonalának emeléséhez, a hiteles tájékoztatás és tájékozódás esélyének növeléséhez és a díjazottak példát mutatnak az újságírói pályára készülő fiatalok számára.

A jelöléseket az alábbi címekre várjuk:makusz@makusz.hu
(Szükség esetén: Werner-Nagy Eszter, 1062 Budapest, Délibáb u. 15-17.)

Szikora József, elnök    Gebauer Szabolcs, főtitkár