Oldal kiválasztása

A Szalézi-sajtóösztöndíjat azért alapította a püspöki konferencia, hogy bátorítsa, erősítse az újságírókat, akiknek Szalézi Szent Ferenchez hasonlóan óriási a felelősségük, amikor a hit terjesztése érdekében munkálkodnak. Imádkozzunk azért, hogy minden pillanatban érezzék Isten kegyelmét, ott, ahova az Úr állította őket! – mondta az ünnepi szentmise kezdetén Veres András püspök. (…) Az újságírók, csakúgy, mint a papok, megtapasztalják, hogy sokszor kell szólni a hit szellemében, és az embereket gyakran csak azok a dolgok érdeklik, amelyek elkápráztatják őket, s talán Jézus idejében is így volt ez. De a feladatunk az, hogy Isten szeretetéből fakadó munkánk által továbbadjuk a hitet – fogalmazott Veres András.

A Központi Papnevelő Intézet dísztermében megtartott díjátadón Veres András arról beszélt, hogy a 450 évvel ezelőtt született Szalézi Szent Ferenc már a régmúlt időkben is képes volt az újságírás eszközével vezetni kortársait a hitben, a Szentírás alapján. Ma is fontos a hit hiteles átadása, különösen most, amikor a multikulturális világ az értékek szintjén összezavarodott. Mindenképpen elismerésre méltó az, aki tud tisztán, érthetően, az igazság feltétlen hirdetőjeként írni, műsort szerkeszteni – mondta Veres András. – Ezek az újságírók bizonyosan Isten országát építik, hirdetve Jézus Krisztust és evangéliumát, még ha nem is divatos, „trendi” módon.

1102.jpg

A beszéd után Veres András átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat Prontvai Verának, aki a méltatás szerint „eddigi munkásságával tanúságot tett a keresztény értékrend követéséről, és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban”.

A díjazott megköszönve az elismerést azt mondta: úgy tekinti, mint a Mária Rádió elismerését, s a díjjal járó összeget felajánlotta a Mária Rádió számára, és mivel Székely János püspök, a rádió felelőse szorgalmazta az élet védelmével kapcsolatos műsorok készítését a jövőben, ennek szellemében egyúttal arra kérte az illetékeseket, hogy ezt az összeget fordítsák egy hátrányos helyzetű édesanya megsegítésére.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért.

Forrás és fotó: Magyar Kurír