Oldal kiválasztása

December 4-től új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV.

Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke az eseményen azt hangsúlyozta: „fontos, hogy a médiapalettán legyen egy olyan televízió, amely a valódi polgári értékrendet képviseli”, az értékteremtés részeként említve a kultúra, a hagyományok megőrzését. Majd hozzátette: a csatorna küldetése, hogy a polgári értékrendet erősítse Magyarországon, az embereket érdeklő témákat keresve, azokra valódi válaszokat adva.

Farkas Boglárka vezérigazgató azt emelte ki: az egy évvel ezelőtti tulajdonosváltáskor még megfáradt, lelassult, elavult, „vegetálásra kényszerített” csatorna helyébe mostanra „hazánk legfrissebb televíziója” lépett, amelynek célja, hogy összefogja és tájékoztassa a hasonló gondolkodású közönséget. Hozzátette: az Echo Televízió továbbra is a polgári, keresztény, konzervatív módon gondolkodó és cselekvő nézőknek szól, a jobboldal televíziója, a hír- és hírháttér-televíziózás vezető csatornájává kívánnak válni Magyarországon. Mint mondta, ennek megfelelően a főműsoridőt a hír- és a hírháttér-tematika uralja, de a programstruktúrában helyet kapnak „a nemes értelemben szórakoztató” műsorok is.

Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes elmondta, az előző tulajdonostól bérelt székházból saját tulajdonú épületbe költözött csatorna egy száz négyzetméteres híradó- és egy négyszer ekkora magazinstúdiót kapott, mindkettő szokatlan méret Magyarországon; emellett egy harmadik stúdió áll a műsorkészítők rendelkezésére, egy negyedik pedig most készül. Ez egy politikai televízió, ebből nem is engedtünk: nyolcvan százalékban politikai műsorokat sugárzunk – mondta, megemlítve, hogy a sok sportprogram mellett divatműsorral is jelentkeznek, jelezve, kihívást jelentett, hogy képileg változatosan jelenítsék meg nagyszámú beszélgetős műsorukat, ezért a stúdió könnyen átalakítható.

Mint mondta, májusi struktúraváltásuk után most egyetlen műsor szűnik meg: a Bayer Zsolt fémjelezte Mélymagyar helyébe a vasárnaponként jelentkező Bayer show lép, emellett nyolc új műsor indul; lesz például, amelyikben bloggerek beszélgetnek, egy másikban a médiában eddig meg nem jelenő emberek véleményét ütköztetik, de saját műsort kap „a mindennapi terror”, a rendszerváltás korszaka, a hét legfelkavaróbb eseménye. Szikszai Péter jelezte: főműsoridejük este kilenc órára kerül, nem lesz többé betelefonálós műsoruk, amely szerinte rádiós formátum.