Egy kortárs nemzetközi filmfesztivál díjnyertes filmjeinek margójára.
Egy filmes mustra jelentőségének mindig fontos ismérve, hogy milyen régóta létezik. Baden-Württenberg tartomány legismertebb kulturális rendezvénye azonban nemcsak hosszú múltja miatt első osztályú: ez a hetedik legrégebbi fesztivál a világon, mely nem befutott és ismert, hanem elsőfilmes alkotók munkáit helyezi középpontba.
Innen indult például a pályakezdő Jim Jarmusch, Wim Wenders, vagy a dán fenegyerek, Thomas Vinterberg karrierje – nem meglepő tehát, hogy különleges látásmódú, egyedi rendezők filmjei kerültek be idén is a versenyfilmek közé.
A fesztivál érdekessége ezen túl, hogy a “kevesebb több” elvét követve évente mindössze 30-40 játékfilm szerepel a versenyprogramjában (mintegy 1000 nevezettből), melyeket -a fesztiváligazgató, Michael Koetz szavait idézve- színvonaluk, és nem kereskedelmi értékesíthetőségük miatt választ ki az előválogató zsűri. Ennek ellenére óriási dolog, hogy a filmünnep nemcsak a szakma, hanem a közönség körében is népszerű: az esti vetítések teltházasak voltak a november 9-19-ig tartó eseményen.
A fesztivál ökomenikus zsűrijének tagjaként elsősorban az a bátorság és nyitottság nyűgözött le, melyet az előválogatás során végeztek: kevés színvonalas fesztivál merészel ilyen sokféle és kísérleti filmeket is tartalmazó programot összeállítani.
Érdekes, hogy számomra mégis az egyik legszebb élmény az lett, hogy a filmek sokszínűsége ellenére szinte zavarba ejtően egyöntetűen szavaztuk meg (rekordszámú öt fős) ökomenikus zsűriként a fődíjat és a legjobb filmnek járó elismerést.
Az ökomenikus zsűri tagjai (jobbról haladva): Christoph Strack, Berlin (Germany) – President Michael Koetz- a fesztivál igazgatója, Dombrovszky Linda, Budapest (Hungary). Balról haladva: Franz Günther Weyrich, Limburg (Germany), Jean-Michel Zucker, Paris (France), Johannes Feisthauer, Georgsmarienhütte (Germany).
Az ökomenikus zsűri fődíjas filmje, a Life Beyond Me (Az élet nélkülem) című remekmű egy anya kontinenseken átívelő hajszáját mutatja be négy éves gyermeke után, akit uruguayi apja önkényesen elrabolt. Az apa halála után a kisfiú (nagynénje és nagymamája személyében) tökéletes családra és boldogságra talál az évek során, míg a semmiből felbukkanó édesanyját fel sem ismeri… Olivier Peyon francia-uruguayi rendező filmje hihetetlen érzékenységgel veti fel az etikai problémát: a legfontosabb szempont a gyermek lelki békéje és sérthetetlensége, bárhogyan is alakulnak a felnőtt sorsok körülötte.
A kazah Returnee (Hazatérés) című film Sabit Kurmabekov rendezői munkája elismerő oklevélben részesült. A film csodálatos egyszerűséggel és tisztasággal tárja elénk egy száműzetésben élő család hazatérését. Zsűrink értékelése szerint “a paradigmatikus történet a honvágyról, a szülőföld és a gyökerek kereséséről szól, mely a világban zajló migráció idején különösen aktuális problémákkal szembesíti a nézőt.”
Mindkét film, melyet az ökomenikus zsűri elismeréssel jutalmazott, így vagy úgy, de Pilinszky János szavait idézi: Minden igazi mű a tékozló fiú történetének megismétlése. A gyermekéhez visszatérő anya, a szülőföldjére visszatérő férfi nem önszántából maradt távol: mégis, ha hiszünk abban, hogy sorsunkat egy isteni erő vezérli, akkor minden út, amit megteszünk, minden visszatérésünk azért történik, mert újjá kell születnünk, valamit máshogy kell csinálnunk az életben. A gyermekét megtaláló anya kezdeti őrjöngése és önzése átfordul abba a feltétlen és megfoghatatlan szeretetbe, melyet talán csak egy gyermek válthat ki egy anyából – a szülőföldjére visszatérő férfinak pedig embertársaihoz kell visszatalálnia egy olyan világban, mely megváltozott az idők során.
A tékozló fiúk megérkeznek és ha fáj is az út, de hazatérnek a szülői házba.
A bibliai példázat egyetemességének e gyönyörű példája tükröződött az ökomenikus zsűri által díjazott filmekben, melyek a fesztivál közönségdíját (Life beyond me) és a nagyzsűri elismerő oklevelét (Returnee) is elnyerték.
Díjazott alkotók a díjátadó ünnepségen.
Dombrovszky Linda