Oldal kiválasztása

Tizenegy éve adja át a Média a Családokért Alapítvány a Családbarát Médiáért-díjat azoknak az újságíróknak és szerkesztőknek, akik a családi összetartozás és szeretet erejét konkrét életeken keresztül mutatják be munkájuk során. Az idei év a Családok Éve is, emlékeztetett méltató beszédében Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, ami azt is jelenti, hogy még több támogatást kapnak majd a családok, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az érintettek tudomást szerezzenek erről, így ezen a területen az objektív közvetítés újságírói szerepe is megnő.

Lévai Anikó a Családbarát Médiáért-díj minapi átadásán a Várkert bazárban a sokéves alapítványi missziót méltatta, továbbá mindazok munkáját, akik hivatásszerűen részt vállalnak ebben, elkötelezettek az értékek népszerűsítésében.

Tizenkét jelöltből január elején választották ki a Média a Nemzedékekért győztesét: idén a Kossuth Rádió munkatársai, Horváth Ágnes szerkesztő és Horváth Szilárd, a Napközben munkatársa kapták az elismerést, akik adásukban arról is szóltak, miként mutassanak az idősek a fiataloknak példát a sikeres idősödésre.

A különdíjat Finy Petra a wmn.hu oldalon közölt beszélgetéséért vehette át, a Békén kell hagyni a gyerekeket címmel közölt írás egy 92 éves legendás nagymama gondolatait rajzolja meg családról, kitartásról, gyermekek szeretetéről, nevelésről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíját Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap munkatársa a Dicsérj, dicsérj, dicsérj című vezércikkéért kapta. Az újságíró immár hét éve ír családpolitikáról.

A Külhoni Média a Családokért-díjat kiérdemlő munkatárs méltatásában Csinta Samu úgy fogalmazott, Kiss Réka, a hirek.sk munkatársa elképesztő empátiával, felelős számonkéréssel és írói bravúrral közelítette meg a témáját. A szlovákiai magyar televíziós hírportál íróját az Otthontalan memoár című írása alapján találta 2017-ben a legjobbnak a zsűri.

A Média a Családokért-díjat Élő Anita, a Heti Válasz munkatársa vette át, testvéréről közölt riportjáért, melyben egy 11 gyermeket nevelő házaspár példát mutat arra, hogy a gyermekvállalás nem teher, hanem újabb cél és lehetőség az életünkben.