Oldal kiválasztása

Az Európai Bizottság idén is pályázatot hirdet a Lorenzo Natali-médiadíj elnyerésére, mely a fenntartható fejlesztés témájában kiemelkedően magas színvonalú tudósításokat készítő újságírókat jutalmazza. A 2018. évi díjpályázatra február 5. és március 9. között lehet elektronikus, nyomtatásban megjelentetett és audiovizuális alkotásokkal jelentkezni.

Neven Mimica nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős uniós biztos a pályázat kapcsán a következőket hangsúlyozta: „Manapság – a félretájékoztatás, az álhírek és a digitális algoritmusok korában – minden eddiginél nagyobb szükségünk van a szakmaiság talaján álló, tényalapú újságírásra. Az újságírók munkája elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy világszerte érvényre jussanak a demokratikus értékek, ezenfelül pedig ráirányítja a figyelmet azokra, akiket máskülönben nem látnánk és nem hallanánk.”

A Bizottság a médiadíjat két – korcsoportok alapján meghatározott – kategóriában ítéli oda, mindkét kategóriában öt-öt győztest jutalmazva a következő öt régióból: Európa, Afrika, a Közel-Kelet és az arab világ, Ázsia és a Csendes-óceán térsége, valamint Latin-Amerika és a karibi térség. A Bizottság a regionális győztesek egyikének ítéli majd oda a fődíjat, ezen túlmenően pedig tematikus különdíjjal részesíti elismerésben a nők és lányok elleni erőszak felszámolását reflektorfénybe állító újságírói munkát.

A győztesek a júniusban Brüsszelben megrendezésre kerülő 2018. évi Európai Fejlesztési Napok rendezvénysorozata keretében vehetik majd át a díjat.

Forrás: Európai Bizottság Magyarországi Képviselete