Oldal kiválasztása

Idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját a Magyar Katolikus Rádió (MKR). A jubileumi programokról, fejlesztésekről is szó volt az MKR székházában május 29-én tartott sajtótájékoztatón. Szikora József, az MKR főszerkesztője, a MAKÚSZ elnöke a műsorok tartalmáról beszélt a sajtótájékoztatón.

Radetzky András vezérigazgató-helyettes köszöntötte a sajtó képviselőit, majd Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, az MKR vezérigazgatója beszélt a rádió küldetéséről és az elmúlt másfél évtizedről.

A főpásztor elmondta: az alapító Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szándéka az volt, hogy a rádió segítségével elérje azokat, akik katolikusnak vallják magukat, de nincs rendszeres, heti kapcsolatuk az Egyházzal. A műsorfolyam a preevangelizációs küldetésnek megfelelően az élet minden területét érinti; hitből fakadó látásmóddal szól a gazdaság, a politika, a művészet, a családi élet kérdéseiről, így válhat a társadalom kovászává.

A küldetés fontos eleme a családok segítése, tanítása a rádió eszközeivel, és nem utolsósorban a magyar nyelv mint közös kincsünk ápolása, szépségének felmutatása, őrzése – mondta Spányi Antal püspök.

A székesfehérvári megyéspüspök arról is beszélt, hogy az országot járva azt tapasztalja: mostanra szellemi-lelki eligazodási ponttá vált a katolikus rádió a rendszeres hallgatók számára.

Szikora József, az MKR főszerkesztője, a MAKÚSZ elnöke a műsorok tartalmáról beszélt a sajtótájékoztatón. Kifejtette: a sokszínű tematika arra is utal, hogy Isten kegyelméből Egyházunk mindennel rendelkezik, ami az ember számára szükséges, áthatva a krisztusi világlátással. A főszerkesztő arra is felhívta a figyelmet, hogy a katolikus rádióban az egyházi hírek integráns részei a gazdaság, a közélet, a kultúra, a sport eseményeivel foglalkozó hírműsoroknak.

Radetzky András vezérigazgató-helyettes elmondta: a rádió jelenleg 20 analóg FM-frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170 ezer főt. A fejlesztéseket illetően arról tájékoztatott, hogy néhány héten belül megjelenik a rádió új, innovatív mobiltelefon-alkalmazása, melynek segítségével földrajzi korlátok nélkül bárhol, bármikor hallgatható lesz az élő műsor, böngészhető az archívum, olvashatók a hírek, és számos tematikus zenei csatorna kínálatából választhatnak a hallgatók. A mobilapplikáció iOS és androidos rendszerű eszközökön is ingyenesen letölthető lesz.

A sajtótájékoztatón szó esett a jubileumi ünnepi programsorozatról is. A fővárosban, valamint hat vidéki helyszínen tartanak rendezvényeket a Magyar Katolikus Rádió alapításának 15. évfordulója alkalmából. A jubileumi rendezvényeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel, és természetesen a rádió munkatársaival is találkozhat a közönség.

Budapesten a Szent István-bazilikában június 4-én 17.30-kor kezdődik az ünnepség; ezt követően, 18 órától Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét.

Az országjárás szeptemberben folytatódik Debrecenben, Vácott és Veszprémben.


Körössy László/Magyar Kurír , fotó: Merényi Zita