Oldal kiválasztása

A Faludi Ferenc Akadémia 22. alkalommal rendezi meg nemzetközi tematikus filmszemléjét, melyhez immár 10. alkalommal fotópályázat is kapcsolódik. Az idei mottó a Hívás. A témához kapcsolódó filmmel vagy fotóval, október 18-ig bárki pályázhat a Faludi Ferenc Akadémia honlapján.

A Faludi Nemzetközi Filmszemle a magyar jezsuita rendtartomány által huszonkét éve létrehozott filmszakmai rendezvény, melyhez tizedik éve fotópályázat is társul. A rendezvény alapvető célja, hogy a vizuális kultúra világán keresztül teremtő párbeszédet indítson el társadalmi kérdésekről, és kreativitásra buzdítsa az alkotókat.

Hívás, Faludi Ferenc Akadémia, filmszemle

Az intézmény évente meghirdet egy hívószót, és korosztálytól valamint állampolgárságtól függetlenül várják az ehhez illeszkedő filmeket, illetve fotókat. A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat mottója a Hívás, mely az életünket vezérlő motívumokra, a céltudatosságra, az élethivatásra kérdez rá.

A filmes versenyprogramba az előzsűri által válogatott munkák kerülnek be, a fennmaradó alkotásokat pedig információs vetítésen mutatják be. A filmszemle különlegessége hogy az alkotók és a zsűritagok jelenlétében nyilvános vetítésen tekintik meg a filmeket, melyet azonnal szakmai értékelés követ.

A beérkezett fotókból előzsűrizést követően a Párbeszéd Házában nyílik kiállítás. A filmszemle ideje alatt és után a fotós, illetve a filmes előzsűri konzultációt tart az alkotók számára, ezzel is elősegítve a szakmai diskurzust.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle filmes zsűrijének tagjai:

Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Karl Markovics osztrák színész, forgatókönyvíró, filmrendező, Ujj Mészáros Károly reklám- és filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer és Lázár Kovács Ákos, filmesztéta, médiakutató, a PPKE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet vezetője, docense.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle fotós zsűrijének tagjai: 

Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, fotóriporter, és Kosmály Gábor fotográfus, a lévai művészeti középiskola fotográfia és design szakának vezető tanára.

A filmszemlére és a fotópályázatra való nevezés egymástól független.

Filmes kategóriák:

Rövidfilmes kategóriák: kisjátékfilm, kísérleti film, animációs film, dokumentumfilm – maximális játékidő: 30 perc

Televíziós dokumentumfilm kategória (magyar nyelven vagy a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült alkotások) – maximális játékidő: 60 perc.

Egy rendező vagy alkotó közösség legfeljebb két filmmel nevezhet.

Fotós kategóriák:

  • sorozat
  • önálló kép.

Egy alkotó legfeljebb 3 egymástól független fotós pályaművel nevezhet.

Díjak 3 millió forint összértékben.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlét 2019. november 27. és 30. között rendezik Budapesten, a Premier Kultcafé és Moziban. Az esemény minden programja ingyenesen látogatható.

A 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatról, illetve a nevezés feltételeiről ezen a linken olvashatók további részletek.