Oldal kiválasztása

Az internetezők fele már lényegében egyáltalán nem a tévéből, a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból tájékozódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2019 novembere és decembere között készült, nemrég közzétett piackutatása szerint. Az internet teret nyer minden korosztály hírfogyasztásában és szórakozásában, de ez a tendencia a Z-generációnál a leglátványosabb.

2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón.

A hagyományos elektronikus és nyomtatott sajtóból például az internetezők fele már egyáltalán nem vagy kevéssé szokott tájékozódni. Amikor pedig a szórakozásról, filmnézésről van szó, akkor is hasonló arányban vezet az internet: 46 százalék nem vagy már csak keveset tévézik.

A húsz év alattiaknál sokkal gyorsabb a televízió – és egyébként a rádió – térvesztése is az internettel szemben. A tizenévesek között tízből heten a világhálóról tájékozódnak a hagyományos tévék, rádiók, újságok helyett, és tízből nyolcan az interneten néznek filmeket, videókat vagy sorozatokat. A harminc év alattiak kétharmada, a harmincasoknak pedig a fele nyilatkozott úgy, hogy már nagyrészt vagy kizárólag interneteznek tévézés helyett. A hatvanas és a hetvenes korosztálynál is jelentkezik az internet „beszippantó” hatása: az internetező hatvanasok 70 százaléka, míg a hetven évesnél idősebbek 68 százaléka úgy nyilatkozik, hogy ő ugyanannyit vagy többet internetezik, mint amennyit tévézik.

Az NMHH kutatásából az is kiderül, hogy a videonéző internetezők 15 százaléka teljesen felhagyott a hagyományos tévénézéssel, további 26 százalékuk pedig kevesebbet tévézik. Neten zenét és podcastot hallgatók közül pedig már 22 százalék hagyott fel véglegesen a klasszikus rádiózással. Az átrendeződés itt is a harminc éven aluliak körében a legszembeötlőbb: az Y- és Z-generációban kétszer többen vannak, akik már nem tévéznek (28 és 30 százalék), és másfélszer-kétszer többen, akik már nem rádióznak (28 és 38 százalék), mint azok, akik fogyasztanak még hagyományos médiát.

Forrás: mediapiac.com, nmhh.hu