Oldal kiválasztása

Őrizetbe vették a Hír TV svédországi tudósítóját. Bugnyár Zoltán az uppsalai rendőrség székházától nem messze forgatott a szerdai, 7 ember megsebesülésével járó késelésről, amikor két egyenruhás felszólítás helyett azonnal a kihallgatószobába vitte. A tudósítót két órán át őrizetben tartották, ellene védett objektum elleni bűncselekmény vádjával eljárást indítottak annak ellenére, hogy felmutatta sajtóigazolványát.

Bugnyár Zoltán, aki egyébként a MAKÚSZ tagja is, eredetileg a rendőrség épületétől nem messze szerette volna tudósítani a Hír televízió nézőit a bűncselekményről, ám a sajtó-és szólásszabadságot hangoztató ország rendőrsége ezt másképp gondolta, és őrizetbe vette. Bugnyár Zoltánt pár óra múlva elengedték, ám kameráját elkobozták és védett objektum ellen elkövetett bűncselekmény vádjával eljárást indítottak ellene. Azóta felvette a kapcsolatot a stockholmi magyar nagykövetséggel, akik kivizsgálják az ügyet.

A svédországi Vetlanda belvárosában fényes nappal késelt meg egymás után hét embert egy férfi, öten közülük súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A rendőrség a helyszínen combon lőtte, letartóztatta és kórházba szállította az elkövetőt. A rendőrség később házkutatást végzett az tettes lakásában, az információk ezután kezdtek kiszivárogni. Ezekből kiderült, hogy a férfi egy 22 éves afgán származású bevándorló, aki korábban már más bűncselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt. Az ügyész azonban csütörtök délelőtt bejelentette, hogy egyszerű bűncselekményként vizsgálják a továbbiakban az ügyet nem pedig terrorcselekményként.

Forrás: HÍR TV