A Magyar Nemzet kérdésekkel fordult a Magyar Nemzeti Médiaszövetséghez annak nyomán, hogy baloldali portálok március 31-én petícióban követelték, hogy a kórházak Covid-osztályain forgathassanak. A lap arra volt kíváncsi, hogy mi a szövetség véleménye a petícióról és, hogy szükségesnek tartják-e, hogy stábok forgathassanak a kórházak Covid-osztályán.
„A mi véleményünk általánosságban az, hogy ez a látszat szerencsétlen látszat: ebben a veszélyhelyzetben ugyanis minden médiának egyetlen, közös érdeke – és ilyen módon egyetlen, közös célja van –, a betegség visszaszorítása, az oltakozás felgyorsítása, a minél nagyobb védettség kialakítása össztársadalmi szinten.”
Az MNMSZ szerint a társadalom tűrőképességét, kitartását, mentális állapotát súlyosan fenyegető kérdésekben az újságírói munkának legelsősorban a segítségnyújtásról kell szólnia. „A segítségnyújtás része lehet természetesen az egészséges veszélyérzet kialakítása is, de ezt az emberek kiszolgáltatottságát bemutató képek helyett rengeteg beszédes adattal, nemzetközi összehasonlítással gondoljuk a leginkább jól elérhető célnak.”
„A kórházakban folyó hősies munka – s ennek a munkának a hőseiként tisztelt orvosok és ápolók – bemutatása szerintünk is elengedhetetlen, de erre a kiélezett helyzeteket produkáló, fokozott koncentrációt követelő kórházi szituációkban megítélésünk szerint nincs, nem is lehet mód. Zavaró hatásokat kelteni, az életmentő munka körülményeit a média jelenléte által feleslegesen generált stresszel megnehezíteni pedig kimondottan felelőtlen újságírói magatartás” – szögezte le a médiaszövetség.
„A mi felfogásunk szerint a kiszolgáltatott helyzetükből már kikerült, gyógyulófélben lévő betegek szabad akaratukból történő megszólaltatása a helyes és etikus út. Ha így járunk el, akkor nem a reménytelenség látszatát, hanem a remény érzését keltjük.”
Forrás: Médiapiac