Oldal kiválasztása

Dalok, szövegek és asszociációk a Kistemplomos Lovagok (KTL) zenekar előadásában. Bevezeti Forgács Alajos plébános.

– égi és földi szerelem
– vágyakozás és transzcendencia
– úton-lét és úti cél
– ihlet és megtérés

Helyszín: Városmajori Kistemplom – Prohászka Ottokár Közösségi tér, 1122 Budapest, Csaba utca 5.

Minden ember „transzcendens sejtéssel” születik a világra – mondja Karl Rahner német teológus. Ezt erősíti Tarjányi Zoltán néhai morálteológus professzorunk állítása, miszerint az ember saját szellemi erőfesztésével oly közel juthat Istenhez, amennyire a kinyilatkoztatás, azaz a Szentírás és az Egyház hagyományának ismerete nélkül lehetséges.

A popdalokról általában nem gondoljuk, hogy transzcendens ihletben keletkeznének. A Kistemplomos Lovagok zenekar estjén olyan dalokat játszunk és énekelünk, amelyekben mégis felfedezhető ez a szent érintettség. Nem tudjuk, hogy a szerző tudatosan vagy önfeledt spontaneitással írta dalába azt, amit mi — hol tudatos keresés eredményeképp, hol a nem várt felfedezés örömével — megtaláltunk. Megtaláltuk, elmondjuk és elénekeljük. Buddy Holy, The Beatles, The Rolling Stones, Manfred Mann, Illés, Fonográf, Omega, LGT, Republic és mások mellett a KTL szent érintettségében keletkezett dalait idézzük.

KAPCSOLAT
Szikora József
(30) 278 2339
szikora.jozsefkatradio.hu